Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Mediterrán hét a konyhában

Ismét kimaradt egy hét, de ezúttal tényleg igyekszem utolérni magam. Sok jó recept van a tarsolyomban, amik csak arra várnak, hogy végre leírjam őket, aztán próbálgathassátok kedvetekre! Zömében tavaszi és nyarat idéző fogásokkal készültem, mediterrán ízvilággal, mert tagadhatatlanul megérkezett a tavasz, a napsütés, a (még több) jókedv és persze a szűnni nem akaró sóvárgás a nyár ízei után… :)

Hal is többször került az asztalunkra, mint eddig. Próbálok erre a jövőben is törekedni, mert a hal nagyon egészséges, fehérjedús, de kalóriaszegény, igen változatosan és ízletesen elkészíthető alapanyag. Sajnos kicsit nehézkes a beszerzése – főleg ennek a számlájára írom, hogy ritkán eszünk.

Nehézkes, ha minőségi, hazai tavi vagy folyami halat szeretnénk vásárolni, márpedig ezentúl erre is oda fogok figyelni. Állandó lelkiismeret-furdalásom van a túlhalászás okozta állománycsökkenés miatt, és az se nyugtat, hogy több ezer kilométert repült a hal, mire a tányérunkon végzi. Néha azért nyilván belefér az étrendünkbe. A lejjebb olvasható recepteket például hekkből készítettem, de bátran lehet próbálkozni bármilyen fajtával, amit szeretünk. 1 kg hekkfiléből két nagy adag étel készült, biztosítva több főfogást is 2-3 főre.

Halas pite

Az első étel mindjárt egy isteni quiche. Ami nem csak azért különleges, mert halas, hanem mert jelentem: megtaláltam a tökéletes quiche tésztát. Na jó, nem az eredetit, mert van benne egy késhegynyi sütőpor is, de így nem kell elősütni a tésztát, mégis finom omlós marad az alja is, nem áztatja el a töltelék. Az érdem nem az enyém, én is olvastam valahol, de szorgosan lejegyzeteltem, így veletek is meg tudom osztani.

Hozzávalók:
A tésztához:
18 dkg fehérliszt
10 dkg vaj
1 tojás
1 kávéskanál sütőpor
1 kávéskanál só
1 evőkanál hideg víz
A töltelékhez:
30 dkg halfilé
3 gerezd fokhagyma

bors
1 citrom leve
olívaolaj
45 dkg darabolt zöldség (fagyasztott is jó)
borsikafű
kakukkfű
2 evőkanál vaj
2 evőkanál liszt
4 dl tej
szerecsendió
2 tojás
7 dkg reszelt sajt (elhagyható)

Elkészítés: Először összeállítjuk a tésztát. A lisztben elkeverjük a sót, elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sütőport. Közepébe fészket formálunk, oda ütjük a tojást, és 1 evőkanál hideg vízzel sima tésztát gyúrunk. Tiszta zacskóba tesszük, és legalább 1 órán át a hűtőben pihentetjük.
Közben elkészítjük a tölteléket. Olajat hevítünk, rátesszük a (kiolvasztott) halat, összetörjük, átsütjük-pirítuk. Közben sózzuk, borsozzuk, fokhagymázzuk. A sütés végén ráfacsarjuk a citromlevet, majd tányérra szedjük, félretesszük. Az olajba egyből mehet a zöldségkeverék. Felöntjük pici vízzel, és puhára pároljuk. Kakukkfűvel fűszerezzük. Ha kész, félretesszük.
A besamelhez vajat olvasztunk, halványra pirítjuk benne a lisztet, felöntjük tejjel, és kevergetve nem túl sűrűre, puding állagúra főzzük. Sózzuk, borsikafűvel, szerecsendióval fűszerezzük. Ha kész, lehúzzuk a tűzről, és egyesével alaposan elkeverünk benne 2 tojást, valamint a reszelt sajtot.
A tésztát akkorára nyújtjuk, hogy a sütőedényünkben pereme is legyen (az enyém 26 cm-es forma), kibéleljük vele a formánkat. A halat és a zöldséget összekeverjük, a tésztára halmozzuk, végül nyakon öntjük a mártással.
180 fokra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Ha nagyon pirulna, fóliával fedjük le. Tálalás előtt picit hűtsük ki, mert akkor szebben lehet szeletelni. Hidegen is nagyon finom, így ideális munkaebéd.

Lesz még halas recept, de előbb jöjjön az olajbogyó és az aszalt paradicsom. Mióta ráéreztem ennek a pikáns párosnak az ízére, nem tudok szabadulni, lépten-nyomon kombinálom őket egymással. Már kis mennyiségben verhetetlenül finom ízt adnak az amúgy egyszerű ételeknek is. Mint például a jól bevált zabos-magos fasírtnak. :)

Fasírt olajbogyóval és aszalt paradicsommal

Hozzávalók:
30 dkg darált hús
2 dl zabpehely
6 evőkanál tej
4 evőkanál mag (vegyesen, amit szeretünk)
2 tojás
10 dkg magozott olajbogyó apróra vágva
2 marék aszalt paradicsom apróra vágva
1 kis fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma

bors
őrölt kömény
pirosparika
rozmaring
zsemlemorzsa

Elkészítés: A zabpelyhet meglocsoljuk a tejjel, hagyjuk, hogy kissé megszívja magát. A hagymákat felaprítjuk (esetleg lereszeljük), alaposan elkeverjük a hússal. Hozzáadjuk a zabpelyhet, az olajbogyót, a paradicsomot, a 2 tojást, a magokat, sózzuk, fűszerezzük, és alaposan eldolgozzuk. Vizes kézzel golflabda méretű gombócokat formálunk. Sütés előtt megforgatjuk a golyókat zsemlemorzsában, majd forró olajban szép pirosra sütjük őket körbe-körbe.

A fasírtgolyók mellé kivételesen pitát sütöttem, és tojásos babsalátát kínáltam. Remekül összeillett minden mindennel, érdemes kipróbálni, finom vacsi lesz belőle!

Pita gyroshoz, fasírthoz, salátához

A konyha egyik nagy rejtélye, hogyan lesz a lapos korongokból lyukas labda? :) Több receptet is kipróbáltam, nekem ez vált be a legjobban.

Hozzávalók:
40 dkg kenyérliszt BL80
1 dkg friss élesztő
2,5 dl langyos víz

1 kávéskanál cukor

Elkészítés: Az élesztőt a langyos cukros vízben kevés liszttel felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, sózzuk, közepébe mélyedést készítünk, oda mehet az élesztős víz. Nem ragadós, sima tésztát dagasztunk. Ha kész, konyharuhával lefedve 1 órán át kelesztjük. Átgyúrjuk, és 8 cipóra osztjuk. A cipókat egyenként kb. 15 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk. Vigyázat, véletlenül se vékonyítsuk el nagyon a közepét, mert akkor nem fog felfúvódni!
A korongokat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, 20-30 percig pihentetjük, majd 190 fokra melegített sütőben aranybarnára sütjük. Csak frissen jó, de akkor nagyon!

Ha nincs szükségünk a teljes adagra, akkor a megkelt tésztát lefagyaszthatjuk. Ha újra elővesszük, hagyjuk kiolvadni és megkelni, utána formázhatjuk is.

Tojásos babsaláta

A nagymamám receptje, kicsit átalakítva, hogy ne menjen veszendőbe a tojásfehérje sem! :) Nagyon kellemes, kora tavaszi laktató saláta.

Hozzávalók:
2 konzerv vörösbab
3,5 dl tejföl
4 tojás
1 nagy fej hagyma
1-2 evőkanál ecet

friss snidling

Elkészítés: A tojásokat keményre főzzük, majd megpucoljuk. A hagymát megpucoljuk, vékony karikákra vágjuk, összekeverjük a lecsepegtetett babbal, és mehet rá az ecet. A tojásokat lereszeljük vagy villával összetörjük. Összekeverjük a tejföllel, enyhén sózzuk, majd összeforgatjuk a hagymás babbal. Néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, tálalás előtt megszórhatjuk friss snidlinggel.

És hogy mi történt a maradék hekkel? Egy igazán különleges fogás készült belőle. :) Az eredeti recept - azt hiszem - talán Stahl Judité, de nem vagyok benne biztos, mert a neten találtam rá valamikor régen. Most második alkalommal készítettem el, de biztosan nem utoljára! A férjem szerint ez a legkülönlegesebb étel a repertoáromban – már azok közül, amiket ő is nagyon szeret. :)

Hal olajbogyóval és aszalt paradicsommal

Hozzávalók:
70 dkg halfilé
2-3 evőkanál liszt
8 gerezd fokhagyma
15 dkg olajbogyó
2 marék apróra vágott aszalt paradicsom
1 dl olívaolaj

bors

Elkészítés: A kiolvasztott halat szárazra töröljük, sózzuk, borsozzuk, és fátyolnyi liszttel megszórjuk. A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, vékony szeletekre vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a hőmérsékletet mérsékelve beletesszük a fokhagymát, és aranybarnára pirítjuk. Ha kész, szűrőlapáttal kiszedjük és melegen tartjuk.
A fokhagymás olajban a halszeletek mindkét oldalát megsütjük (néhány perc). A halakat is kivesszük, melegen tartjuk (tegyük be 50 fokos sütőbe, vagy csomagoljuk fóliába).
A megmaradó olajba tesszük az apróra vágott olajbogyót és paradicsomot, alaposan összemelegítjük. Tálaláskor a halszeleteket megszórjuk a ropogós fokhagymával és meglocsoljuk a paradicsomos-olajbogyós raguval.

Legutóbb is, most is fetás vöröslencse salátát készítettem mellé. Vacsorára ez így elég is. Mi most viszont ebédre ettük, így kiegészítettem némi hajdinával is, hogy laktatóbb legyen. Ez a saláta is zseniálisan finom, hagyományos lencsével is készíthetjük. A vöröslencsénél arra kell csak figyelni (amire én most nem figyeltem, és sajnos látszik is), hogy ne főzzük szét, éppen csak ne legyen kemény.

Fetás vöröslencse saláta

Hozzávalók:
20 dkg vöröslencse
1 babérlevél
1 fej vöröshagyma
3 db paradicsom
10 dkg feta sajt
1 fej lilahagyma
3-4 evőkanál fehérborecet
2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés: A lencsét átválogatjuk, leöblítjük, majd annyi sóval, babérlevéllel és 1 egész hagymával ízesített vízben, ami ellepi, feltesszük főni.
A lilahagymát felaprítjuk, a paradicsomot és a fetát felkockázzuk, majd egy tálban összekeverjük az ecettel és az olajjal. Ha kész a lencse, leszűrjük, kicsit kihűtjük, majd hozzáadjuk a salátaalaphoz. Tálaljuk.

Ennyi lett volna mára, remélem, találtok köztük kedvetekre valót. Egyetek ti is több halat!

Szeretettel:

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin