Bercilla 1. szülinapja

Így volt ez most nálunk is, ugyanis 5-én a megadott időpontban bevonultunk a kórházba Bercivel a tervezett műtétre. Már este megszálltuk a kórháztól 3 metrómegállónyira lakó nagyszülőket, hogy reggel 8-ra beérjünk a kórházba, és Mírának se kelljen hajnalba kelnie. Apa nem vállalt munkát csütörtök, péntekre, elrendeztük a következő hétvégi szülinapi buli előkészületeit, és nekiindultunk.

A nővérpultig jutottunk, ugyanis Berci megállt előtte, és olyan köhögést produkált, hogy a főnővér felsikoltott ijedtében. Mondtuk, hogy eddig nem köhögött, vagyis egyszer-egyszer igen, de ez a színpadias jelenet nem általános. Összeszaladtak az orvosok, és azt javasolták, hogy halasszuk egy héttel, biztos, ami biztos. Így is lett. Berci műtétje átkerült e hét csütörtökre, éppen arra a napra, amikor Míra 1 éves lesz. Tervezni sem lehetett volna jobban.

Hazafelé röpke fél óra alatt átszerveztük az életünket, elsőként a születésnapot tettük egy héttel korábbi vasárnapra. Bevallom, hogy nem lepődtem meg a halasztáson. Valami azt súgta, nem lesz műtét. Nem, ez így nem igaz. Csak annyit éreztem, hogy nem vagyok eléggé ideges. Sajnos tudom, milyen érzés keríti az embert hatalmába, ha a gyerekét viszi műtétre. Na, az a torok- és gyomorszorító érzés most nem volt.  Helyette jóleső izgalom kerített már másnap hatalmába, hogy családi bulit szervezek ismét. Egy első szülinapot! Bercilláét.

Az idő rövidsége miatt nagyon kellett koncentrálnom. Kicsit hajlamos vagyok túlizgulni a dolgokat és különben is, ki ne szeretné, hogy a kislánya első igazi nagy ünnepe jól sikerüljön. Egy akciónk már nem lett az igazi. Szombaton fotókat csináltattunk Míráról, és bár így legalább közös képek is készülhettek a két gyerekről, az ajándékfotók a családtagoknak azonban nem lettek készen időben.

Ennek az eseménynek volt egy másik tanúsága is. Berci pózolt a kamerának, játszott és élvezte, hogy őt figyelik. Bercilla köszönte szépen, de nem kért az irányításból. Ő inkább a dekorációs virágokat rágta, és kipakolta volna a stúdióban fellelhető összes dobozt. Ha pedig emlékeztettük rá, miért is vagyunk ott, édesen veszekedett velünk.

Szintén az idő rövidsége miatt egy nap alatt bonyolítottuk a családi és baráti összejövetelt is. A nagymamák, nagypapák, nagybácsik és nagynéni korai ebédre voltak hivatalosak, a barátok pedig a délutáni tortabontásnál csatlakoztak.

Míra tortáját – bevallom - nem én sütöttem. Nem azért, mert nem tudtam volna elkészíteni, hiszen sütni előbb tudtam, mint főzni, de egyszerűen nem volt rá időm. Csodálom azokat az anyukákat, akiknek még ez is belefér. Én csak addig jutottam, hogy egy kicsit különlegesebb ebédet készítettem. Az előétel avokadókrém volt. Én először alkottam ilyet, ők először kóstolták. A levesnél is merész voltam, így vörösboros aszaltszilva-levest tálaltam. Ezt is dicsérték, talán ízlett is nekik. A hagyományos családi kedvencek (húsleves, rántott hús, töltött káposzta, stb.) készítése az anyukák feladata. Egészen pontosan Berci és Bercilla nagymamáinak feladata. Mindig azt hangoztatom, hogy ha én is ezeket készíteném, a végén még összevesznénk rajtuk. Én lopom be az új ízeket a családi asztalra, és ezzel megvan mindenkinek a feladata. Arról nem is beszélve, hogy néhány évnyi gyakorlás után úgysem tudnék olyan ízeket varázsolni egy húslevesbe, mint ők.

A vörösboros leves után már nem kockáztattam. A stratégiám ugyanis az volt, hogy ha a leves és az előétel nem ízlik, legalább a főétel biztos legyen. Sült csirke került asztalra görögsalátával és almás céklasalátával. A lényeg, hogy jóllaktak, Míra pedig ünnepelt sztár volt. Boldogan szaladgált rokontól rokonig, és kacagva vette birtokába új rózsaszín bababiciklijét. Nagyon remélem, hogy mind a 100 születésnapja ilyen vidám lesz.