Tibeti túra

Tibet – Nord szemével

Sajnos keveseknek adatik meg, hogy Heinrich Harrer osztrák sportember, az 1936-os Garmisch-Partenkircheni téli olimpián alpesi síben favoritnak számító, de azt politikai okokból (nácizmus, Hitler korszak) bojkottáló hegymászó útját követve eljusson a „világ tetejére” – Tibetbe.

Nekem megadatott, most erről az élményről - és persze a magas hegyek konyhájáról - mesélek az ott látottakról – remélem kedvetekre!

Tibet egy más világ. Történelmileg, érzelmileg, a hely szelleme, az ott lakó emberek érzelemvilága, napi szokásai, megélhetőségük viszonyai és persze politikai elkötelezettségük, vallási vezetőjük, a Dalai láma és a kínai állami vezetés ellentéte között.  Nyújt némi betekintést ebbe a világba a „Hét év Tibetben” című Heinrich Harrer által írt könyv, és persze az ennek alapján készült, hasonló című, szerintem nagyszerű film is.

Hol is van Tibet?

Ázsiában, Kína, India, Nepál által határolt, átlagosan 4900 méter tengerszint feletti magassággal a Föld legmagasabban fekvő sík területe, amelyet az utóbbi néhány évtizedben a „világ teteje”-ként szokás emlegetni.

Országhatára a kínai admisztricáió szerint megszűnt, de politikai, vallási és hegyeinek, völgyeinek – védett központjának, a Dalai Láma állandó lakóhelye, Lhásza palotájának, városának nézete szerinti politikai függetlensége fennáll, napjainkban is, bár a Dalai Láma száműzetésben tölti napjait.

Tibet történelme során valaha független ország volt, több különböző királyságra és államra felosztva, egy része pedig Kínához tartozott bizonyos ideig.

Jelenleg a Kínai Népköztársaság kormánya és a Központi Tibeti Adminisztráció továbbra sem ért egyet abban, hogy amikor Tibet Kína részévé vált, a terület bekebelezése mennyire törvényes a nemzetközi jog szerint. Mivel az, hogy mi minősül tibeti területnek, jelenleg komoly vita tárgya, ezért sem a méretét, sem a népességét nem könnyű meghatározni, ugyanis a különféle szervezetek másként definiálják a tibeti régió területeit. Ráadásul a Tibet jó részét bitorló Kína a Tibeti autonóm tartomány részének tekint olyan területeket is, amelyeket nem tud, nem áll módjában ellenőrizni. Jelenlegi területének egy részére India is igényt tartana. A száműzött tibeti kormány, a Központi Tibeti Adminisztráció szerint is tartoztak a történelmi Tibethez a jelenlegi kínai tartományon kívüli területek is.

Tibetbe eljutni

Tibetbe eljutni körülményes dolog! Én (ha figyelitek hozzáállásom), repülés ellenes (utálós) vagyok, de most megint, a tavalyi Téli Olimpia után – barátaim invitálására, mondhatom, kényszerültem, bevállaltam! Repültünk - megérte!

Valaki azért tudatta velünk Tibet létét! Igen, Ő Heinrich Harrer, a hegyek, a távoli misztikusnak vélt, vagy tán azon világok jeles hírnöke volt! Igazi sportember, remek hegymászó, síző, Ausztria szülötte!

Nekem ez utóbbi a nyerő, lesiklani, sífutni, még sí lőni is szeretek, de aszkéta, az nem vagyok, hegyet, kietlen ormot csupán kedvtelésből, nem mászok. Minden tiszteletem az övé és csapatáé, hogy a hegyek, ormok birodalmába eljutott!

Ezen magaslatok, tán a mai technológiával, felszereltséggel, mára már napi túrákká, lettek, na persze kevesünk jut hozzá!

A Dalai Láma

Nézetem, véleményem szerint a mai szabad világ (és ezt hangsúlyozom, a szabad világ) meghatározó, vallási, politikai irányvonalai szerint tán ő a leginkább kedvemre való, az élhető, számomra elfogadható, szerethető életforma képviselője! Nagy kár, hogy otthoni látogatásakor, öntiszteletű, nagyhatalmú kiválasztottjaink szóba sem álltak vele!

A mindenkori, élő, dalai láma halálát követően a szerzetesek keresésbe kezdenek egy kisgyermek, a láma reinkarnációja, avagy a yangsi (yang srid) után. A reinkarnáció fő jelének azt tartják, ha felismeri a megelőző dalai láma személyes tárgyait. A reinkarnáció keresése általában több évet vesz igénybe. A reinkarnációt ezután Lhászába viszik, hogy a többi láma tanítsa.

Örömmel tudatom, a Dalai Láma él, virul, túltéve magát aktuális nagyjaink kisbetűs mivoltán.

A titokzatos tibeti konyha

Nem lehet szavakba formálni! Látni, érezni kell a miliőt! Tudom, keveseknek adatik meg mai világunkban, de nézzünk be az ízek e távoli világába!

A tibeti konyha irodalma messze nem olyan gazdag, mint például az indiaié vagy a kínaié. Az autentikus receptek nem írásban, hanem generációról generációra öröklődve maradtak fenn.

A világ legmagasabban elterülő országában a körülmények – hegyek, hideg időjárás stb. – kevéssé alkalmasak a növénytermesztésre, a tibetiek ezért értelemszerűen kevesebb növényféleséget és több húst fogyasztanak. Bár viszonylag kevésféle fűszert használnak, ízviláguk egyszerre harmonikus és egzotikus. Mindehhez hozzájárul az is, hogy Tibet magasabb pontjain a víz csak 90 fokig melegíthető fel, nem forralható, így főzésről nem is beszélhetünk.

A tibeti étel: min él a tibeti

A tibeti ételek nem váltak népszerűvé a világban, pedig táplálóak, összetevőikben kiegyensúlyozottak, és bár soha sem túlfűszerezettek, mégis pompás ízek hordozói. Ételeik ismertté válását szinte ellehetetleníti, hogy napjainkban több területen gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a tibeti és a kínai konyha.

A tibetiek legfontosabb és legismertebb étele a csámpa, az ott termesztett fő gabonaféle, a tibeti árpa (tibeti néven: nej) őrleménye. A szárazon vagy jakvajon pirított őrlemény külleme a magyarban a császármorzsát hajazza. A nejt minden tibeti földművelő termeszti. A másik fő gabonanemű a búza. A rizs az ország területének csak elenyésző részén terem meg, Kínából importálják.

A legfőbb zöldségfélék, melyeket termesztenek: a fehérrépa, a (jégcsap) retek, a borsó, a krumpli, a hagyma, a fokhagyma, a spárga, a vizitorma és több mint tíz fajta gomba. Sok gyógynövényt is használnak ételeikben. Étrendjükben egy sor gyümölcs szerepel: körte, őszi- és kajszibarack, dió, alma, gránátalma, egres, földieper.

Húsételeik jak-, marha-, birka- vagy disznóhúsból készülnek. Halat és csirkét csak ritkán fogyasztanak. Ez nem azért van, mert nehezen férnek hozzá, hanem mert ezeket az állatokat fogyasztás előtt meg kellene ölniük. Persze ez igaz a jakra is, ám azt a mészáros intézi el. A kis testű állatok esetében egy élet elvételével is csupán kis mennyiségű húshoz juthatnak - nagyobb a bűn, mint a csirke combja. Egy nagytestű állat húsából sokkal tovább táplálkozhatnak, mint egy kistestűéből! Tejet és tejtermékeket is gyakorta fogyasztanak, vajat csakúgy, mint sajtot, tejszínt.

Tibet mélyhűtött ország, itt semmi nem megy kárba. A tartalék húst a természet konzerválja, a megtisztított húst kampóra akasztják, a többit elvégzi a fagy vagy a Nap és az állandó szél. Viszont tudatosan kell megválasztani, hogy a ház melyik oldalára akasztják ki a húst, hiszen könnyen előfordulhat, hogy ugyanaz a darab a ház déli oldalán szárított lesz, míg az északi oldalon fagyott. Ugyanis az északi oldalon árnyék van, míg a déli égető napfényben fürdik, s a különbség igencsak nagy lehet. Az eljárás sajátos zamatot ad, ízletes a végeredmény.

A marhahús evését nem tiltja a vallás sem a tibetiek között. A kecske és a birka tüdeje és gyomra ínyencségnek számít. Bivalyhúst viszont nem esznek, ezt tiltják a vallás törvényei, hiszen több istenség is reinkarnálódott már bivaly alakjában. Ha valaki bivalyt eszik, a lámák többé nem részesíthetik semmiféle spirituális beavatásban az elkövetőt!
Ételeikhez nagyon kevés fűszert használnak, azonban a szójaszósz, a hagyma és a fokhagyma, az őrölt gyömbér ízével gyakran találkozunk. A vallási előírások a fűszerezést is befolyásolják, hónapról hónapra!  Április második és május első felében, melynek teliholdjakor ünnepelik Sákjamuni Buddha születését, tilos fokhagymát enni. Tilos továbbá fokhagyma evése után templomba menni, mert a fokhagyma eredményezte rossz szájszagot még a lámaista istenségek sem szeretik.
Szagadawa hónapban (május-június) egyáltalán nem esznek húst, mert ez a legszentebb hónap. E hónap közepén tartják Buddha megvilágosodásának és Nirvánába távozásának ünnepét. A kolostorok kinyitják kertjeiket, s a nép ott ünnepel. Szagadawa nemcsak a legszentebb, de a legszerencsésebb időszaka is az évnek.

Loszár - a tibeti újév ünnepe

Az előkészületek két nappal az újesztendő beköszönte előtt kezdődnek, ekkor búzalisztből kemény, masszív tésztát dagasztanak. Az óesztendő utolsó estéjén ebből főzik a vacsorát, a tészta egy részéből az ünnepre kis golyókat formáznak, melyekbe kavicsok, széndarabkák, pamut, rizs vagy éppen tésztából készült napocska, hold kerül tányérjaikra. A maradék tésztából minden családtag kap egy darabkát. Ezzel a hagyomány szerint bedörzsölik testüket, így kényszerítik a gonoszt annak elhagyására. Az ártó szellemek a tésztadarabokba költöznek. Miután mindenki befejezte a “szelleműzést”, a felhasznált tésztát egy nagy tálba gyűjtik.

Egy étkezés alkalmával két vagy három fajta étel kerül az asztalra: leves, hús- és zöldségétel (gyakran tojás), valamint rizs vagy tészta. Az étkezés súlyát a tészta adja, tápértéke nagy, és - bár kevesen tudják - könnyebben emészthető a rizsnél.

Tibet különböző régióiban, különböző ünnepekre, különböző édességek és egyéb ételek készülnek.

A tibeti tea

Nehéz volna olyan embert találni, aki nem ízlelte, bár nem járt még tibetiek lakta vidéken. A teát a konyha közepén elhelyezett duplafalú, sárból készült tűzhelyen főzik a hagyományos háztartásokban. A tűzhely akkora, hogy elférjen rajta két nagy rakszang (ez a rézből készült, népi motívumukkal díszített teafőző edény). Tüzelőként - fa hiányában -leggyakrabban száraz jaktrágyát használnak, amit előzőleg kézzel pogácsaformára gyúrva a ház falára tapasztanak, ahol az szárad és szigetel – praktikus ugye? De nagyon ne gondolj rá, elviselhetetlen szagot áraszt!

Az arra utazók rendszerint megemlékeznek a tibeti teáról, sokuk véleménye szerint a teakészítés módja nagyon bonyolult Tibetben. Ez persze enyhe kifogás, tény azonban, hogy a teát többféleképpen is fogyaszthatják: magában, sóval, vajjal, de mindig melegen. A rakszangból kitöltve a hagyomány szerint faszilkékből szürcsölik, s ebben is ízesítik. A tea csámpával nem annyira a szomjúság, inkább az éhség enyhítésére szolgál. Annyi csámpát szokás a teába tenni, amennyi képes azt teljesen fölinni. Előbb a mutató, aztán a mutató és a középső, végül a középső három ujjukat használják a tea és a csámpa elegyítésére. A keverés mindig egy irányban történjék, a Nap járásával megegyezően. Ez a Jó Irány. Csak így járhatunk körbe egy szobrot, épületet, csörtent (áldozati sírhalom, szanszkritból ismertebb nevén sztúpa) vagy akár egy kolostort. Ha már tökéletesen felszívta a csámpa a folyadékot, golyókká gyúrják és megeszik. A teás csámpagolyók neve pak.

Kétségtelen, hogy a tibeti tea önmagában is kitűnő ital és kitűnő roborálószer. Azonban megerőltető meditációk, vizsgák előtt élénkítő, erősítő hatását gyógynövények hozzáadásával emelik a lámák. A teát csámpával és vajjal - vagy anélkül - gyakran ajánlanak föl az isteneknek.

Nord

Nord barátom mai beszámolója elsősorban terjedelmi okok miatt ma eddig tartott, de bírom ígéretét, hogy jelentkezik még hasonló egzotikus tájakról, illetve a közeljövőben egy-két tibeti étel receptjét is közzéadja, persze kicsit európanizált kivitelben. 

Üdv minden Mindmegettésnek