Keress receptre vagy hozzávalóra

Paradicsomos-túrós sós pite

Hozzávalók

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg gouda sajt (vagy cheddar vagy trappista)
  • 5 dkg füstölt sajt
  • 20 dkg ricotta (v. krémes állagú túró)
  • 8-10 db paradicsom
  • 1 dl hideg víz
  • őrölt bors
  • bazsalikom (v. petrezselyemzöld)
  • olívaolaj

Elkészítés

    1. A lisztet összekeverjük 1/2 tk sóval, hozzáadjuk a vajat és összemorzsoljuk, majd belereszeljük a gouda sajtot. (Én a lisztet kb. 30 percre betettem a fagyasztóba, hogy jól lehűljön és ezután adtam hozzá a hideg vajat.) Ezután apránként hozzáöntjük a hideg vizet, majd gyors mozdulatokkal egy könnyen nyújtható tésztát gyúrunk belőle. Folpackba csomagoljuk, majd tegyük a hűtőbe tesszük 30 percre.
    2. A ricottát (v. krémes állagú túrót) a sóval, az őrölt borssal, és az apróra vágott bazsalikommal befűszerezzük, majd belereszeljük a füstölt sajtot, és alaposan összekeverjük. A tésztát kivesszük a hűtőből, majd lisztezett felületen téglalap alakúra nyújtjuk. Ezután az alsó és felső harmadát behajtjuk, majd újra kinyújtjuk. Ezt megismételjük háromszor.
    3. Egy 25 x10 x7 cm-es sütőformát kikenünk vajjal, majd megszórjuk liszttel. Ezután belehelyezzük a kinyújtott tésztát, és sütés előtt 10 percig a hűtőben pihentetjük. A hűtőből kivett tészta alját villával megszurkáljuk, majd belehelyezzük a 175 fokra előmelegített sütőbe, és közepes hőfokon kb.15 percig sütjük, és hűlni hagyjuk.
    4. Pár perc után a fűszeres-túrós tölteléket az elősütött tésztára kenjük, majd szeletelt paradicsommal kirakjuk a tetejét. Ízlés szerint megsózzuk a paradicsomot. Ezután visszatesszük a sütőbe, majd 40-45 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve meglocsoljuk olívaolajjal. Tálalás előtt langyosra hűtjük, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.

     

Megjegyzés

A sós pite kedvelőinek! Egyszerű, könnyű, ám igen laktató.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hasonló Receptek

Magazin