Bercilla peches hétvégéje

Pech-sorozatunk volt a hétvégén is. A nagyszülőknél töltöttünk 3 napot, és talán éppen a környezetváltozás volt az oka, hogy Míra fékezhetetlenné vált. El nem lehetett téríteni a lakás 3 lépcsőfokától, és semmi nem volt izgalmas, ami játékra hasonlított. Csak az kellett, ami veszélyes vagy törékeny, vagy éppen valaki más kezében volt. És még valami: amit csak talált a földön, de biztosan emészthetetlen és nem gyerekgyomornak való, azt villanásnyi idő alatt tömte a szájába. Ez történt egy körömnyi fóliadarabbal is. Még láttam rajta megcsillanni a fényt a kezében, de amire odanyúltam érte, már a szájában volt és igyekezett lenyelni. De ez sem ment egyszerűen, mert a torkára tapadt. Szegény drága manó, hirtelen azzal sem könnyítettem a helyzetén, hogy lenyúltam a torkára és erősen bíztam benne, hogy az uzsonnával együtt kijön a fólia is. Igazam lett. Szerencsére. Már rég vigasztalóan simogattam erőlködéstől izzadt fejecskéjét, miközben panaszkodva nyekergett a vállamon, de a szívem még mindig erősen kalapált. Mennyi kisebb-nagyobb ijedtségen kell túl lennie gyereknek és szülőnek, míg felnőnek?

Na de ha egy bolt beindul?! Ehhez hasonló papír- és szöszevést még legalább három alakalommal produkált Bercilla 2 nap alatt. Nem győztem hálát adni az angyalainak, hogy a Balatonhoz is velünk utaztak.

Pedig esküszöm, lazítottam a szabályokon, lehet kiflit rágcsálni legálisan, felügyelet alatt. Persze van, ami még mindig tilos, mert bár anyukám minden alkalommal vesz egy csomag babapiskótát, amit – tudom én - annak idején mi is ettünk, és imádtuk almával meg banánnal, nem engedem Mírának adni. Valami oknál fogva ugyanis csupa finom kristálycukorral szórják meg a tetejét, nem beszélve a benne levő tojásról, lisztről. De igazából tényleg a fehérlő cukor dühít. Akkor miért hívják babapiskótának? Lehet, hogy régen még tényleg a babáknak készült, csak közben már erre szórják a raktárban megmaradt cukrot? Mert így egyébként éppen semmire nem jó, mert felnőtt nassnak íztelen és hát nem túl kalóriaszegény, gyerekeknek pedig - véleményem szerint- vétek adni. Sütemény készítéséhez talán alkalmas, de ebben nem vagyok annyira járatos.
Létezik egy külföldön gyártott változat - szemtelenül drágán. Ezek közül az egyik tetején nincs cukor, de Bercinél annak idején többször befürödtünk, mert elfelejtettük, milyen a csomagolása, így sokszáz forintért vettük a tiltott dobozt. Lett belőle tiramisu. Na persze, azért az sem rossz!

Ha már a gyereknassoknál tartunk, szerintem 2 éves korig nincs rájuk szükség, utána meg kikerülhetetlen, hogy jöjjön a ropi és társai. Saját magunk ellen dolgozunk, ha állandóan rágcsál a gyerek, mert aztán nem kell majd a reggeli, ebéd vagy éppen a vacsora. Egyébként én amúgy is erősen chips-ellenes vagyok, de nem tiltom, mert ha például apával megy Berci vásárolni egy zacskó macis változat mindig érkezik velük. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem gyakori dolog. Nálunk a ropogós az almachips és a puffasztott köles, vagy éppen rizsszelet.

Mindannyian elcsábulunk persze a babakekszek megnyerő csomagolásától (hiába aranyárban adják őket), de csak az első próbáig. Fölfoghatatlanul rövid idő alatt olvadnak el a nyáltól, és kenőcsös trutyiként keni őket bárhova szemünk fénye. Én néha használom (vettem egy dobozzal pár hete), ilyenkor beleteszem a délutáni gyümölcsbe, hogy az tartalmasabb legyen.

Van egy másik dilemmám napok óta. Említettem pár hete, hogy tejpépet eszik Bercilla este 6 óra körul. Egyelőre nem túl sokat, de ez csak idő és méret kérdése. Egy 1 éves gyereknek egy doboznyi kb. 1 hétig elég, és hát 600 és 900 forint körül vannak. Gondoltam, a hetet arra szánom, hogy kikísérletezek egy olcsóbb, házilag elkészíthető változatot. Biztos vannak sokan, akik nem engedhetik meg ezt a luxust maguknak. Jövő héten Bercillával elmeséljük, mire jutottunk.