Részletes receptkereső »

Szevasz, tavasz!

Hasznos

Válogatások

Blogok

Hozzávalók szerint

Fogások

Ésatöbbi

Diéták

Italok

Kikapcsolódás

Üzenet küldése
Üzenet:
Média mentése Képet, videó linkjét tölthetsz fel ehhez a recepthez
Média anyag csatolásához be kell jelentkezni!

sandstone

Bemutatkozás

ismerősei száma: 0 db

Lépj kapcsolatba a Mindmegettével

1. Halászlé (recept) 2009-07-21 21:37:31
Én anno édesapámtól lestem el a halászlé készítését. Bár nekem eddig soha nem sikerült olyan ízletesre, mint ahogy ő készítette. Nem ördöngősség, de tény, hogy beleadta szívét-lelkét, és nemcsak a hozzávalókat. Az alapléhez is használt hagymát, majd ahogy itt mástól is olvastam, megdinsztelt 1-2 fej apró kockára vágott hagymát egy kevés kockára vágott füstölt szalonnával, Ezután piros paprika, haldarabok, alaplé, egyéb fűszerek igény szerint és 1-2 halászlé kocka. Isteni finomra sikerült mindig készítenie, és másnap szinte kocsonya volt a levesből. Csípősség: csak annyira legyen csípős, hogy épp enyhén csípjen. Legalábbis mi így szeretjük. Erős Pistát, csípős paprikát még tehet bele utána, aki igényli. Szerintem ha túl erős, akkor elnyomja magának a halászlének az ízét.
A tésztasalátát szinte ugyanezen alapanyagokból készítem: paprikát nem használok hozzá, illetve az orsótészta helyett spagettit főzök ki hozzá. Fasírthoz, rántott szelethez tökéletes köretnek, de magában is isteni finom.
Évek óta a Florentin szeletet készítem kötelező sütiként minden ünnepre. Imádjuk, de barátom azt mondta, hogy most már találjak ki mást. Egy kedves ismerősöm ajánlotta, hogy csináljak charlotte tortát, mely látványos, könnyed, nagyon finom és tuti sikere lesz. Tehát karácsonykor ezt a receptet vettem alapul a torta készítéséhez, persze telefonos segítséget kérve az ismerősömtől. Én barack lekvárt és barack kompótot használtam, némi mazsolát, reszelt citromhéjat, továbbá a túrókrém helyett a kemény habbá vert tejszínbe tettem a zselatint (telefonos segítségem javaslatára). A piskótatekercsem sajnos kevés lett (szerintem ennyi töltelékhez kell 1,5-2 tekercs), de barackot és piskótát kombinálva meglett a torta alja is. Mindent összevetve azonban nagyon (azaz inkább isteni) finomra sikerült, a családom és barátaink kevesellték is az 1 adagot. Ezúton is szeretném megköszönni a receptet és bátran ajánlom azoknak is, akik nem tudnak igazán sütni.

Saját recepttára (Elmentett receptek)

Másnak így tetszett 5 szavazat

Elkészítési idő több, mint 90 perc

Elkészítés nehézsége: ....

Árkategória: ..

Mandula (vagy barackmag)

Másnak így tetszett 0 szavazat

Elkészítési idő nem ismert

Elkészítés nehézsége: ...

Árkategória: ..

Baconös-gombás töltött hús

Másnak így tetszett 5 szavazat

Elkészítési idő 90 perc

Elkészítés nehézsége: ..

Árkategória: ..

Fűszeres sertéskaraj rántva

Másnak így tetszett 5 szavazat

Elkészítési idő 15 perc

Elkészítés nehézsége: .

Árkategória: ..

Mentás, fetasajtos, lilahagymás görögdinnye saláta
Hasznos csomag