Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zserbószelet

90 perc
mester
megfizethető
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej
  • Diófélék

Elkészítés

  1. A puha vajat összekeverjük a cukorral, a tojással és a tojássárgájával. Közben a tejben, csipetnyi cukorral megfuttatjuk az élesztőt. A lisztet elkeverjük a sóval, majd hozzáadjuk az élesztőt és a vajas keveréket. Jól kidolgozzuk, összegyúrjuk és a tésztát három részre osztjuk.
  2. A diót összevegyítjük a cukorral és a citrom héjával. Mindegyik lapot 35x25 cm-es nagyságúra nyújtjuk. Kivajazott tepsibe fektetjük az első lapot, villával megszurkáljuk, majd elsimítjuk a lekvárt és megszórjuk a dió felével. Ráhelyezzük a másik lapot és hasonlóképpen kenjük és szórjuk meg. Végül a harmadik lappal befedjük. Az összeállított sütemény tetejét villával megszurkáljuk és egy órát kelesztjük.
  3. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és a megkelt süteményt szép aranysárgára sütjük, ehhez nagyjából 25-30 perc szükséges. Eközben elkészíthetjük a kakaómázat, melyet a kihűlt sütemény tetejére simítunk.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss