A zserbó elkészítéséhez összegyúrjuk a tészta hozzávalóit, a lisztet, a sót, a vajat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, egy kevés langyos tejben felfuttatott élesztőt és a tejfölt, majd pihentjük 1 vagy 2 órát. Ez finom zsíros tészta, könnyű vele dolgozni. Három részre osztjuk, és téglalap alakúra nyújtjuk.
Letesszük az első lapot sütőpapírra, és megkenjük jócskán lekvárral.
Közben a darált diót összekeverjük a cukorral, a fahéjjal és a narancs lereszelt héjával. Megfelezzük, és egyenletesen elosztjuk az első lapon.
Következik a második lap, amelyet ugyancsak lekenünk lekvárral, és meghintjük a diós keverékkel. Rátesszük a harmadik lapot, és alaposan megszurkáljuk, egészen az aljáig.
Ezután 180 fokos sütőben 30-35 percig sütjük. Amikor kihűlt, megfordítjuk, hogy az alja kerüljön felülre, mert az szép sima. Olvasztott csokoládéval borítjuk. 2-3 nap múlva lesz tökéletes.
Fotó és recept: VIASAT3/Ide süss! – Ünnepi kihívás
Ezt a receptet a nagymamámtól tanultam, régen mindig ő sütött karácsonykor zserbót a családnak. A hagyományos zserbóban nincsen narancs és fahéj, de a nagymamám ezzel a két összetevővel tette különlegesebbé ezt a tökéletes ünnepi süteményt – ami egyébként az egyik kedvencem, és nagy örömmel készítem évről évre a családomnak - Bay Éva, aki idén az Ide süss! Ünnepi kihívás versenyzője. - MME