Elkészítés: Az olajon kezdjük el párolni a zöldborsót, pár perc után először adjuk hozzá az összevágott krumpli, majd az apróra vágott medvehagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a citromlevet, majd pár perc után öntsük fel a zöldségalaplével. Ezután addig főzzük, míg a borsó és a krumpli megpuhul.
Amikor a zöldségek megpuhultak, vegyük le a tűzről a levest, majd botmixerrel pépesítsük. Tegyük vissza a tűzre, és forraljuk fel.
A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett csorgassuk a forrásban lévő leveshez. Ezután kevergetve főzzük még pár percig, majd fedjük le az edényt, és zárjuk el a gázt.
A polentához a vizet tegyük fel forrni 1 evőkanál kukoricadarával. Amikor elkezd forrni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a maradék kukoricadarát is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szép lassan kevergetve addig főzzük, míg besűrűsödik. Ekkor keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd 1-2 percig kevergetve főzzük addig, míg elválik az edény falától.
Egy tálcát vékonyan kenjünk meg olajjal, majd öntsük rá a sűrűre főzött kukoricadarát. Simítsuk el egy spatulával ízlés szerinti vastagságúra, hűtsük ki teljesen. Amikor kihűlt, vágjuk fel kisebb kockákra.
Egy teflon serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd a felkockázott polentát addig süssük, míg szép színt kap.
Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint tegyünk bele a sült polentából, és úgy kínáljuk.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!