Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Zacskós lángos

120 perc
bonyolult
olcsó
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 6 dl langyos tej
  • 1 evőkanál só
  • 5 dkg élesztő
  • pici cukor
  • 5 dl olaj a kisütéshez
  • Valamint:
  • fokhagyma
  • tejföl
  • sajt ízlés szerint

Elkészítés

Elkészítés: Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk, majd a liszthez öntjük, a maradék tejjel és sóval sima tésztává gyúrjuk. A kész tésztát kiolajozott zacskóba tesszük (olyanba, amiben lesz helye kelni), és berakjuk a hűtőbe.

Lehet azonnal is kisütni belőle, de a legjobb, ha legalább 3-4 órát hagyjuk kelni a hűtőben.

Amikor ki akarjuk sütni, elkezdjük felforrósítani az olajat, és valóban legyen FORRÓ, mikor bele rakjuk a tésztát. Leszakítunk egy olyan jó maroknyit, kissé összegyúrjuk a két kezünkkel, aztán elkezdjük széthúzogatni. Minél vékonyabbra húzzuk, annál jobb, de azért ne legyen hártyavékony, és igyekezzünk nem elszakítani a tésztát. Ezután belehelyezzük az olajba, gyorsan színt fog kapni, ekkor már fordíthatjuk is, és nem kell fél perc, már vehetjük is ki.

Papírtörlőn leitatjuk az olajat, és már mehetnek is rá a feltétek ízlés szerint.

A maradék tésztát visszacsomagoljuk, és akár egy héten át is eláll a hűtőben bezacskózva.

Megjegyzés

Azért nem teljesen bolti lángos, de szerintem ez finomabb. Méretre is kisebb. Kb. feleakkora kis lángoskákat szoktam csinálni. - Suncika

Ezek is érdekelhetnek

Friss