Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Vörös bársony torta (Red velvet cake)

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 25 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
  • 25 dkg barnacukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 20 dkg cékla
  • 1 dl natúr joghurt
  • 1 tojás
  • 10 dkg étcsoki
  • 25 dkg vaj
  • 1,5 dl forró víz
  • A krémhez:
  • 20 dkg natúr krém sajt
  • 25 dkg vaj
  • 30 dkg szőlőcukor
  • 1 evőkanál vanília-aroma

Elkészítés

Elkészítés: A céklát megfőzöm, majd lehúzom a héját, apróra vágom, beteszem az aprítóba, és összeturmixlom a joghurttal és a tojással. Közben gőz fölött egy edényben megolvasztom a csokit és a vajat, összekeverem a kettőt, majd beleszitálom a lisztes keveréket (liszt, cukor, kakaó, szódabikarbóna), a kézi mixer tésztagyúrójával dolgozom össze, közben szépen hozzáadogatom a vizet is.

Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm, és kb. 25 perc alatt megsütöm. Megvárom, amíg kihűl, majd kettévágom.

A krém hozzávalóit egyszerűen összekeverem. A kettévágott torta egyik lapját megkenem a krémmel, ráteszem a másikat, és kívülről is bekenem.

A torta tetejére díszítő cukrot szórtam. Kicsit megy be a hűtőbe, és már ehető is. Jó étvágyat! :)

Megjegyzés

Lehet cékla helyett ételfestéket is használni, de nekem fontos, hogy ne fogyasszak e betűket, így inkább természetes szinezőt használtam. :) A cékla íze csak nagyon minimálisan érződik a sütiben, és harmonizál a többi ízzel. - Spinnie

Ezek is érdekelhetnek

Friss