Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Vendégváró narancsos gesztenyegolyók

Milyen egy jó vendégváró desszert? Különleges, egyedi és persze nagyon finom! A jó vendéglátáshoz mindenképp hozzátartozik, hogy az ember olyasmivel készüljön, ami cukrászdákban, közértekben nem szerezhető be, vagy nem abban a formában, ahogy a vendéglátó kieszeli.

A társasági összejöveteleken mindig hangsúlyos szerephez jutnak az édességek, ha a vacsora záróakkordja, akkor azért, ha csak teázós-kávézós beszélgetésekről van szó, akkor azért. Nem is tagadom, minden alkalommal kihívást jelent, hogy valami meglepetéssel álljak elő, ráadásul mindig olyasmivel, ami szezonális. Néha az is szempont persze, hogy sütés nélkül készüljön.

A gesztenye igazi közép-európai csemegének számít, jóllehet tőlünk délre is igen kedvelik, a gesztenyepüré tejszínhabbal azonban valahogy mégis erre a régióra jellemző, ahogy majdnem minden gesztenyével töltött aprósütemény is. Most kisebb vendégségre készülve mindenképp szerettem volna gesztenyés desszertet készíteni, de sem a gesztenyés kiflit, sem a gesztenyekrémmel töltött tortát nem éreztem igazán megfelelőnek. Jóllehet a friss zalai gesztenyéket a múlt héten frissen sütve elnassoltuk, akadt a mélyhűtőben egy csomag jóféle gesztenyemassza. Úgy döntöttem ebből kerekítek sütés nélküli finomságot. Nem is akármilyet! A tél ízei és a színek is fontos szempontot jelentettek, így aztán könnyedén kivitelezhető, ízekben gazdag falatnyi desszertet formáztam. Szó szerint, merthogy gesztenyegolyókról van szó. Ezek nem csupán gesztenyét tartalmaztak, hanem aprított, kandírozott narancshéjat is bőségesen. Jóllehet a sütésre szánt időt megspóroltam, a hűtésre azonban ez esetben kétszeresen is számítanom kellett. Egyszer a massza összeállítását követően, egyszer pedig a kész golyócskák esetében. Ez azonban magától működik, a befektetett tényleges munka azonban inkább szórakozás, és nem is túlzottan időigényes.

A gesztenye aromáihoz remekül illik a narancs, így aztán nem is elégedtem meg a kandírozott, intenzív narancshéjjal, hanem az összeállításhoz is használtam frissen préselt narancslé formájában – ettől azonban még mindig nem lett volna igazán télies a desszert, és a formázással is gondjaim akadtak volna. Így hát a kötőanyagként szolgáló kekszet úgy választottam meg, hogy az kellően fűszeres, aromás legyen. A ma már számos nagyáruház kínálatában megtalálható fűszeres spekulatius tökéletes választásnak bizonyult. Így aztán a golyóbisok mindent tartalmaztak, amitől csak igazán télies lehet egy sütés nélküli finomság.

A hempergetéshez pedig többféle alapanyagot is használtam, hogy igazán változatos legyen a tál, amelyre a kész desszertek kerültek – így a pirított, hámozott mandulaszeletek éppúgy szerephez jutottak, mint az aranyszínű csokoládélapocskák, valamint a minőségi, cukrozatlan kakaópor.

Narancsos gesztenyegolyók

Hozzávalók:
25 dkg gesztenyemassza (készen kapható, jó minőségű, édesített)
10 dkg fűszeres, omlós keksz (spekulatius)
5 dkg porcukor
2 dkg vaj
10 dkg aprított, kandírozott narancshéj
½ dl frissen facsart narancslé
A hempergetéshez:
ízlés szerint enyhén pirított, kissé összetört hámozott mandulaszelet, cukrozatlan minőségi kakaópor, csokoládélapocska vegyesen
A díszítéshez:
koktélcseresznye, marcipánlevélke – el is maradhat

Elkészítés: A mélyhűtött gesztenyemasszát felengedtem. A kekszet néhány határozott húsklopfolóval mért csapással porrá zúztam. 1 nagyobb narancs levét kipréseltem.
A gesztenyéhez reszeltem a vajat, majd a narancslével, narancshéjjal, kekszzúzalékkal alaposan elkevertem. Frissen tartó fóliával lefedve 1 órára betettem a hűtőszekrénybe dermedni, hogy aztán jól formázható legyen.
Közben a mandulát zsiradék nélkül, serpenyőben világosra pirítottam, kissé összetörtem, mélytányérba kanalaztam. A kakaóport egy másik tányérba szitáltam, a csokoládélapokat beleszórtam egy harmadik tányérba.

A már megdermedt narancsos gesztenyemasszából kis diónyi darabokat csíptem le, nedves kézzel golyóvá formáltam, és meghempergettem az előkészített mandulában, egy következő adagot a kakaóporban, míg a harmadikat a csokoládélapokban.
Kis bonbonpapírba rakosgattam az elkészült golyókat. Mivel volt még a háztartásban egy kevés koktélcseresznye és marcipánlevél, a kakaóporba forgatott golyókat ezekkel is dekoráltam.
Az egész desszertet tálalásig hűtőszekrényben pihentettem. Legalább 1 órát mindenképp érdemes ott várakoztatni, és csak ezt követően tálalni.

Felturbózható még némi narancslikőrrel is, de ha gyerekeknek vagy alkoholt nem fogyasztó felnőtteknek készül, ezt nyugodtan elhagyhatjuk.

Szinte gyerekjáték az elkészítése, a látványos, többféle külsővel rendelkező golyók igazi sikerdarabnak számítanak, és akár a közelgő ünnepekre is jól jöhetnek!

Ezek is érdekelhetnek

Friss