Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső
65 perc
bonyolult
átlagos
6 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A piskótához a sütőt 180 fokra előmelegítjük, egy 20x30 cm-es tepsi aljába sütőpapírt fektetünk.
  2. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét habbá verjük, a tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük, majd összeforgatjuk a tojáshabbal és óvatosan hozzákeverjük a liszttel, sütőporral vegyített pudingport.
  3. A masszát a tepsibe simítjuk és kb 20 perc alatt -tűpróbáig- sütjük.
  4. A krémhez a lisztet, a tojássárgáját, a cukrokat 1,5 dl tejben simára keverjük, a maradék tejet felforraljuk, majd keveset a tojásos keverékhez adunk és hozzáöntjük a forralt tejhez.
  5. Alacsony lángon, állandó keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Ha a krém szobahőmérsékletűre hűlt, kisebb adagokban hozzákeverjük a vajat.
  6. Az egészet kihabosítjuk és a kihűlt piskótára kenjük, majd hűtőbe tesszük.
  7. A tetejére a cukrot a vízzel sziruppá forraljuk, közben elkezdjük habbá verni a tojásfehérjét a sóval, és amikor már félig felverődött, hozzácsurgatjuk a forró szirupot. Addig verjük amig kemény és fényes habot nem kapunk.
  8. A tojáshabot egyenletesen elkenjük a krémen, csokoládét reszelünk rá és 1-2 óra hűtés után kockákra vágva kínáljuk. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss