A vadasmártás elkészítéséhez a vastagabbra vágott, szeletelt sertéscombot egy edénybe tesszük, majd hozzáadjuk a felkarikázott sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a vöröshagymát. Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje, és ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk. A fűszereket egy teatojásba tesszük, így adjuk a főzővízhez. Az egészet felforraljuk, majd kisebbre vesszük a lángot, és puhára főzzük a húst és a zöldségeket.
Ezután a puhára főtt húst egy tányérra szedjük, és félretesszük. A megpuhult zöldségeket szintén kiszedjük a léből, botmixerrel pépesítjük, majd visszatesszük a levesbe.
Az olajat felhevítjük, megszórjuk a liszttel, és kevergetés mellett világos zsemleszínűre pirítjuk. Ekkor levesszük a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát, és hagyjuk langyosra hűlni. A cukrot folyamatos kevergetés mellett megkaramellizáljuk, majd felöntjük kb. 1 dl vízzel.
Amikor a rántás már kissé kihűlt, hozzáadjuk a tejfölt, és simára keverjük. Ezután a forrásban lévő zöldséges léhez öntjük, majd egy kézi habverővel alaposan elkeverjük, és sűrűre főzzük. Közben hozzáadjuk a mustárt és a karamellizált cukrot is.
Ezután visszarakjuk a mártásba a hússzeleteket, néha óvatosan megkeverve kiforraljuk, és még további pár percig főzzük.
Közben elkészítjük a zsemlegombócokat. A szikkadt zsemlét kisebb kockákra vágjuk, majd egy tepsire tesszük, és a sütőben pár perc alatt megpirítjuk. Ezután kivesszük, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A vajat felhevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Ezután levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a szintén apróra vágott petrezselyemzöldet.
A tojást összekeverjük a vízzel, ízlés szerint sóval, borssal, majd hozzáadjuk a kihűlt hagymás keveréket, a pirított zsemlekockát és a lisztet. Alaposan összekeverjük, hogy egy formázható masszát kapjunk. (Ha túl lágy, egy kevés lisztet, ha túl kemény, akkor egy kevés vizet adunk még hozzá.)
A masszából vizes kézzel kisebb gombócokat formázunk. Egy edényben bőséges mennyiségű vizet forralunk, majd belehelyezzük a gombócokat, és kb. 10 perc alatt készre főzzük azokat.
Ezután szűrőkanállal kiszedjük a vízből a gombócokat, majd egy tálba tesszük, kevés olajjal meglocsoljuk, óvatosan átforgatjuk, és tálalásig melegen tartjuk. Tálaláskor a szaftos hús mellé kínáljuk.
Az igazi vadas marhahúsból a legfinomabb, de én kicsit ódzkodtam eme hústól, és mint mindig most is sertéscombból készítettem el. Így is nagyon finom volt. Ízlés szerint citromlével is ízesíthetjük a vadast, de én inkább több tárkonyecetet, és mustárt adok hozzá. - kgizike