hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ezért eszünk szilveszterkor malacsültet és újévkor lencsét

Szilveszter éjszakáját és az új év első napját még ma is egyfajta misztikum övezi: rengeteg babona, tréfa, jóslás kapcsolódik hozzájuk. Most, amikor jó eséllyel több időt töltünk otthon, a családunk körében, itt a lehetőség arra, hogy jobban megismerjük ezeket a hagyományokat, és kipróbáljunk olyan dolgokat, amire eddig nem volt időnk - például elkészíthetjük a szilveszteri malacsültet vagy az újévi lencsefőzeléket.

Ez a december más, mint amit megszoktunk, kevesebbet mozdulunk ki, a pihenést nem utazással, hanem otthon töltjük, és bár azt érezhetjük, ez rányomja a bélyegét az ünnepekre, érdemes más szemmel nézni erre az időszakra. Az otthon töltött időt használhatjuk arra is, hogy jobban megismerjük a szilveszteri és újévi hagyományainkat.

Szerezzünk be minőségi magyar alapanyagokat, és próbáljuk meg idén otthon elkészíteni azokat a tradicionális ételeket ebben az időszakban, amiket eddig nem próbáltunk ki. A közös főzés összekovácsolja a családot a tűzhely és az asztal körül, és közben a magyar termelőket is támogathatjuk, ha tőlük vásárolunk. Ha pedig nem lesz teljes a siker, akkor sincs okunk csüggedni, hiszen az éttermek továbbra is várják a rendeléseinket, így ha végül tőlük szerezzük be a kész szilveszteri menüt, akkor az ő túlélésüket is segítjük a mostani helyzetben.

Hagyományos szilveszteri és újévi Ételek

A szilveszter misztikus éjszakája, az új év első napja rengeteg hagyománnyal, babonával rendelkezik. Az elmúlt esztendő hátrahagyása, az új évre való felkészülés fontos esemény. Az új esztendőbe való belépés legjobb előkészítésében, a gazdagság, termékenység, bőség elősegítésében rengeteg hasznos praktika, szokás és alapanyag áll rendelkezésünkre. 

A szilvesztert sok helyen ünneplik sertéshús fogyasztásával. Ennek több oka is van. Egyrészt azért vált a malac az évforduló állatává, mert orrával előre túr, azaz a jövőbe mutat, és közben még a szerencsét is kifordítja a földből. Más feltételezések szerint a malac kövérsége, hája az, ami ehhez a megtisztelő szerephez juttatta, hisz ki lenne hivatottabb az új évet várni, mint a jóléttől kövér, zsíros malac. A magyarok főként virsli és sült formájában fogyasztják szilveszterkor. Azonban nemcsak a sertéshúsnak van ilyenkor fontos jelentése, hanem az apró, kerekded alapanyagoknak is. Így aztán a lencse, a bab, a borsó is ebbe a csoportba tartozik. A magyaroknál a lencsefőzelék, lencseleves a tipikus újévi ebéd.

A javasolt alapanyagok mellett vannak azonban olyan ételek is, melyeket szigorúan tilos szilveszterkor fogyasztani. A szárnyasok elrepülhetnek a szerencsével, a vadak elfutnak vele, a rákok visszafelé haladnak, így szintén nem szerencsés belőlük enni. A magyar hagyomány szerint a hallal elúszik a szerencse, így ezt sem érdemes az év utolsó és az új év első napján fogyasztani.

Egyéb szilveszteri babonák

- Jó, ha a tányérunkat még akkor sem töröljük fényesre, ha nagyon ízlett az étel, mert a tányéron hagyott maradék lehet, hogy hozzásegít minket ahhoz, hogy a következő évben is mindig legyen valami a tányérunkon - és a kamránk is fel legyen töltve.

- A hagyományosan készített pogácsák egyikébe egyes vidékeken ezen az estén pénzérmét sütöttek. Aki ezt megtalálta, arra a következő évben nagy szerencse várt. (Nagyon fontos azonban, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon!)

- A pénzt a régi hiedelmek szerint másképpen is magunkhoz édesgethetjük: a gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amit aranyvíznek neveztek. Aki ebből a vízből ivott, arra gazdagság várt.

Ha szilveszter, akkor pezsgő!

A itthoni pezsgőgyártás egyre több borászat számára fontos, sőt vannak olyan borászatok, akiknek új utat nyitott a világban az általuk készített pezsgő. Ezeknek a borászatoknak köszönhetően egyre szélesebb a magyar pezsgőpaletta, van miből válogatni. Igaz, a hazai kínálatban is sokszor találkozunk a két champagne-i alapfajtával (chardonnay és pinot noir), de a Kárpát-medence szőlőfajtái sem maradnak el a legismertebbektől. Furmint, hárslevelű, olaszrizling, ezerjó egyaránt alkalmas jó pezsgők készítéséhez. Borvidékeink közül a leginkább „pezsgőelkötelezett” a hűvösebb Etyek–Buda és Mór, de Tokaj, Eger, a Somló és a Balaton környéke is elő tud rukkolni egyedi tételekkel.

3 alapszabály, ha pezsgőt szolgálunk fel

  • Önálló aperitifnek elsősorban száraz fehér pezsgőt (brut, extra brut, brut nature) ajánljunk. Ezt természetesen felülírhatja a vendég igénye, ízlése és elképzelése.
  • Egy étkezést egy fajta (palack) pezsgővel is lekísérhetünk, vagy minden fogáshoz ajánlhatunk más-más (pohár) pezsgőt. Előbbinél ügyeljünk az ételsor jellegére, a vezér ízekre, ettől nagyon eltérő pezsgőt semmiképpen ne válasszunk.
  • Ha a fogásokhoz önálló, különböző pezsgőket szolgálunk fel, nagyon vigyázzunk az építkezésre - a száraztól az édesebb felé haladjunk vagy a frisstől a tartalmasabb felé. Pezsgősor bemutatásakor a menüt igazítsuk a pezsgősorhoz!

3 hagyományos recept szilveszterre és az Újévre

Tojásos virslisaláta

Hozzávalók:

1 kg virsli (műbeles)
1 fej lilahagyma (nagy)
4 db tojás

bors (frissen őrölt)
2 ek olívaolaj
85 dkg tejföl

Elkészítése:

1. A virslit megfőzzük, amikor megfőtt, a műbelet leszedjük róla, majd felkarikázzuk. A lilahagymát nagyon vékony csíkokra vágjuk és besózzuk.

2. A tojásokat megfőzzük, majd megpucoljuk. A sárgáját külön edénybe szedjük, összetörjük villával, és kevés sóval, vagy ételízesítővel valamint olívaolajjal kikeverjük. A tojásfehérjét felcsíkozzuk.

3. A felszeletelt virslit, a lilahagymát, a tojásfehérjét, a tejfölt, és az átlagosnál több borsot, valamint a kikevert tojássárgáját összekeverjük. Szükség esetén ízesítjük még. Arra jó figyelni, hogy néhány órás hűtőben állás után valószínűleg újra kell fűszerezni. Ez a természetes, ahogy az ízek összeérnek.

Kockás malacpecsenye póréhagymás lencsével

Hozzávalók:

1 kg malachús (comb, lapocka vagy bőrös császár)

50 dkg lencse
1 fej vöröshagyma
1 db póréhagyma
2-3 gerezd fokhagyma

Elkészítése:

1. Éles késsel bekockázzuk a malacbőrt, a húsdarabok másik felét alaposan besózzuk. A római tálat és a fedelét legalább fél óráig vízben áztatjuk, majd belerakjuk az előkészített húsdarabokat. Rárakjuk a fedőt, és 180 fokos sütőben 2-3 órán át sütjük.

2. Közben a megmosott lencsét sós vízbe rakjuk főni. Teszünk mellé egy meghámozott, de egészben hagyott vöröshagymát, és félpuhára előfőzzük és leszűrjük.

3. Kivesszük a sütőből a római tálat. Ha már megpuhult a hús, kiszedjük. Hagyjuk egy picit állni, majd egy kis merőkanállal leszedjük a pecsenyeléről a felesleges zsiradékot.

4. A lencsét elkeverjük az összevágott póréhagymával és a zúzott fokhagymával. A zsírtalanított szaftba visszatesszük a húst, köré szórjuk a lencsét. Visszatoljuk a sütőbe, és addig sütjük, míg a pecsenye szépen meg nem pirul, közben a lencse is elkészül.

Újévi lencsefőzelék

Hozzávalók:

50 dkg lencse
só 
3 db babérlevél
olaj 
5 ek liszt (a fele lehet tönköly)
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál pirospaprika
3 dl tejföl
1 ek cukor
1 ek ecet vagy citromlé

Elkészítése:

1. A lencsét előző este átválogatjuk és beáztatjuk. Másnap leöntjük róla a vizet, majd bőséges, tiszta vízben feltesszük főni. A forrástól számított 5 perc múlva leöntjük róla a főzőlevet, és forró vízzel felöntve, a sóval és babérlevéllel puhára főzzük 15 perc alatt.

2. Közben elkészítjük a rántást. Az olajon megpirítjuk a lisztet, belepirítjuk a finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát, a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, felengedjük 1 dl hideg vízzel, és a tejföllel, majd csomómentesre keverjük, és berántjuk vele a kész lencsefőzeléket. Még 5 percet forraljuk kevergetés mellett. Cukorral és ecettel ízesítjük.

Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss