Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tyúkhúsleves II.

90 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A tyúkhúst megtisztítjuk, alaposan megmossuk, majd vízbe téve kis lángon elkezdjük főzni. Ízesítjük sóval és párt szem egész borssal. Fontos, hogy a levest kis lángon főzzük végig, mert így elkerülhetjük, hogy a leves zavaros/habos legyen. Ha ez mégis megtörténik, szűrővel könnyen leszedhetjük a habot a leves felületéről.

Mikor a hús félig megfőtt, beletesszük a levesbe a belsőségeket. Én ekkor szoktam csipetnyi ételízeítőveé - illetve ha még szükséges -, sóval és őrölt borsossal ízesíteni az ételt. Ezután beletesszük az összes zöldséget is. Van, aki karikákra vágva szereti használni a répát és zöldséget, van, aki egészben teszi bele őket a levesbe. Én általában variálni szoktam a lehetőségeket. Mivel nem mindenki szereti a főtt zöldségeket, ezért aszerint variálom ezeket, hogy kinek főzök. Azt is kiválaszthatjuk, hogy a zöldségzöldet csokorba vagy pedig darabolva tesszük a levesbe. Hiszen ennek illetve a zellerzöldnek egészen erőteljes íze van.

Miután minden hozzávaló belekerült a levesbe, szintén alacsony lángon készre főzzük. A levesbetétként használt tésztát én külön sós vízben kifőzöm, és tálaláskor igény szerint lehet belőle szedni.

Megjegyzés

A húsleves az egyik legfinomabb és leghétköznapibb leves, amit akár gyógyhatású készítményként is bevethetünk egy-egy átmulatott éjszaka után. :)

Az elkészítése sem bonyolult, bár változhat az alapanyagok összessége. Én pl. vásárolok külön kapható csirkemájat, -szívet, s azt is belefőzöm a levesbe.
- kvirag82

Ezek is érdekelhetnek

Friss