Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Túrós töltött cukkini

45 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A cukkiniket alaposan megmossuk, majd hosszában kettévágjuk. A közepüket egy kanállal kivájjuk.

A szalonnát apró kockákra vágjuk, és egy serpenyőben megpirítjuk. A túrót villával összetörjük, hozzákeverjük a tejfölt, a krémsajtot és a sült szalonnát, majd sóval és őrölt fehérborssal fűszerezzük. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, és ezt is belekeverjük.

A fél cukkinihajókat tepsiben vagy jénai tálban egymás mellé fektetjük, és mindegyikbe túrókrémet halmozunk. A túró tetejére szórjuk a reszelt sajtot, és 180 fokos előmelegített sütőbe tesszük. A cukkinik méretétől függően a sütési idő 35-40 perc között van. Az utolsó 10 percben tegyük a tetejükre a felkarikázott paradicsomot.

Megjegyzés

Sütés közben a cukkiniket nem kell lefedni. - Kismaccs1

Ezek is érdekelhetnek

Friss