Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött pulykamell egészben sütve

MME MME
1 5/5
30 perc
mester
átlagos
12 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Előkészítés: A húst megmossuk, leszárítjuk, felszúrjuk. A zsemlét beáztatjuk (ne ázzon szét!), kinyomjuk. A hagymát, fokhagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A szalonna felét kis kockákra, a maradékot vékony szeletekre vágjuk. A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, húsát kis kockákra vágjuk.

Elkészítés:
1. A töltelékhez 1 evőkanál forró olajban megfuttatunk egy kis fejnyi hagymát, majd rátesszük a petrezselymet. Összekeverjük a zsemlét a tojással, a darált hússal, a petrezselymes hagymával, a szalonnakockákkal, a sütőtökkel. Sóval, borssal, szerecsendióval és korianderrel fűszerezzük.
2. A sütőt 160 C-fokra előmelegítjük. Megtöltjük a húst, a nyílást megtűzzük, majd a húst kívülről befűszerezzük. A maradék hagymát, a fokhagymát tepsibe tesszük, ráfektetjük a húst, a felmelegített olajjal meglocsoljuk. Beborítjuk a szalonnaszeletekkel, kevés vizet öntünk alá, és kíméletesen, gyakori locsolással megsütjük. Kivesszük, 10 percig pihentetjük. A sült levéből szaftot készítünk.
3. Tálaláskor: a húst felszeleteljük, a szaftjával meglocsoljuk. Köretnek: gesztenyés krokettet és ízlés szerinti párolt zöldséget kínálhatunk hozzá.

Megjegyzés

Fotó: Komáromi Zoltán

Ez a recept a Kiskegyed Konyhájában jelent meg. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss