Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött káposzta

150 perc
rafinált
megfizethető
6 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Tojás

Elkészítés

  1. A káposzta torzsáját kivágjuk, leforrázzuk. Ezután előkészítjük a tölteléket. A sertéscombot a füstölt hússal, a füstölt szalonnával, a fokhagymával és az erős paprikával együtt ledaráljuk, hozzáadjuk a megmosott rizst, aztán elkeverjük.
  2. A hagymát kockára vágjuk, a zsíron megpirítjuk. Ha ezzel elkészültünk, lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a pirospaprikát, majd így öntjük a húsos töltelékez. Ezután beletesszük a tojást is, sózzuk, borsozzuk, aztán elkeverjük. Azzal számoljunk, hogy egy kicsit erősebben kell fűszerezni, mert a rizs sok ízt magába szív, miközben fő.
  3. A káposztát leveleire szedjük, a vastag erét kivágjuk. Ezután megtöltjük a töltelékkel, feltekerjük, a két végét benyomkodjuk. Egy nagyobb fazék aljára hordós káposztát teszünk, erre pakoljuk szépen sorban, nem túl szorosan a töltött káposztákat. Amikor egy sor megvan, ismét szálas savanyú káposzta jön, majd az újabb töltelékek. Tetejére szálas káposzta kerül.
  4. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, teszünk bele még sót, aztán feltesszük főni. Nagyjából másfél óráig kell főnie. Közben kevés vizet öntünk hozzá ha szükséges, mert a rizs sokat beszívhat.
  5. Tálaláskor szálas káposztát teszünk mellé és bőségesen meglocsoljuk tejföllel. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss