Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött hagyma

MME MME
4.2/5
60 perc
bonyolult
átlagos
4 adag

Elkészítés

  1. A vöröshagymát megtisztítjuk. Fazékban vizet forralunk, és beletesszük a hagymákat. Az újraforrástól számított 3 percig főzzük, majd leszűrjük. A hagymák tetejéről levágunk egy vékony lapot, és a belsejüket úgy szedjük ki, hogy a hagymafal vastagsága legalább 1 cm maradjon. A kivájt hagymaforgácsot és a levágott „kalapokat” nagyon apróra összevágjuk. A tojást, a darált húst és a hagymát összegyúrjuk, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük. Egy kis tepsit 1 evőkanál olajjal kikenünk, és 1 evőkanál zsemlemorzsával behintjük.
  2. A kivájt hagymákat a tepsiben szorosan egymás mellé helyezzük. A húsmasszával jól megpúpozva megtöltjük. A tejfölt kissé megsózzuk, és rálocsoljuk a hagyma tetejére. A tepsit alufóliával befedjük, és az előmelegített forró sütőben 20 percig pároljuk, majd az alufóliát levesszük, és kissé megpirítjuk a tetejét. Gyalult és olajban gyorsan megsütött sárgarépát vagy szalmakrumplit és salátát a kinálunk hozzá köretnek. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss