Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töltött cukkini paradicsomsalátával

79 szavazat
75 perc
egyszerű
megfizethető
2 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Tej

Elkészítés

  1. A töltött cukkini elkészítéséhez a cukkinit alaposan megmossuk és kettévágjuk, majd a magházát egy kiskanállal kikaparjuk. Megsózzuk, így hagyjuk állni fél órát, addig elkészítjük a tölteléket.

  2. A pulykamellet kis kockára vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk. Az olajat felforrósítjuk, rétesszük a húskockákat, kevergetjük, amíg kifehérednek, majd rátesszük az apró kockára vágott hagymát, és együtt pirítjuk, amíg szép aranybarna lesz a hús és a hagyma is. A végén rápréseljük a fokhagymát, és szórunk rá egy kevés majoránnát, ezekkel már csak jól átforgatjuk.

  3. A cukkinihajókat egy sütőpírral bélelt kis tepsibe tesszük, előtte a sótól keletkezett lét leöntjük róla. Az aljába rakunk vékonyan görög joghurtot, erre pakoljuk a húskockákat. Ismét joghurt következik, a hús tetejét is meglocsoljuk vele. A tetejére rászórjuk a reszelt sajtot, amit meghintünk szárított bazsalikommal.

  4. Előmelegített sütőbe tesszük, és közepes hőmérsékleten addig sütjük, amíg a sajt szép aranybarna lesz a tetején. Kb. 20-25 perc alatt sül meg.

  5. A paradicsomsaláta elkészítéséhez kockára vágjuk a hagymát, egy kis tálba tessszük, megsózzuk, a cukrot is rászórjuk, majd rálocsoljuk az ecetet. Végül az apróra vágott petrezselyemzöldet is hozzákeverjük. Így hagyjuk állni fél órát.

  6. A paradicsomok csumáját kivágjuk, karikára szeleteljük, és egy salátás tálba rakjuk. Ezután meglocsoljuk a marinált hagymával, öntünk hozzá 1 dl vizet, és óvatosan összekeverjük, hogy a paradicsom ne törjön össze. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára, úgy jó, ha jól lehűl, és összeérnek az ízek.

  7. A töltött cukkinit végül a paradicsomsalátával tálaljuk.

Megjegyzés

Könnyű, de mégis laktató nyári ebéd, de vacsora is lehet. - kovacsagi58

Ezek is érdekelhetnek

Friss