Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Töki pompos sütőtökkel és sonkával

120 perc
bonyolult
megfizethető
2 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tej

Elkészítés

  1. Egy kis pohárban kikavarjuk az élesztőt a teáskanálnyi kristálycukorral, majd hagyjuk kicsit állni. Ameddig várunk, addig egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, majd elkeverjük a sóval.
  2. Hozzáadjuk az elfolyósodott élesztőt, adunk hozzá 1-1,5 dl langyos vizet, és közepesen lágy kelt tésztát dagasztunk belőle. Legalább tíz percig gyúrjuk. Ha már szép hólyagos a töki pompos tésztája, és elválik a tál falától, beledagasztunk két evőkanál olvasztott, de csak langyos libazsírt.
  3. Cipót formázunk a tésztából, kiolajozott tálba rakjuk, letakarjuk, és hagyjuk kelni egy órát. Utána vékony, hosszúkás lepényt nyújtunk belőle, aztán tepsibe sütőpapírt rakunk, és belefektetjük a tésztát.
  4. Először tejföllel kenjük meg, utána rászórjuk a feldarabolt tököt meg a felkockázott sonkát. Megszórjuk bazsalikomlevelekkel, ráreszeljük a sajtot, meglocsoljuk a tetejét egy evőkanál olvasztott zsírral.
  5. 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk a töki pompost, és addig sütjük, míg a sajt szépen meg nem pirul a tetején, ennyi idő alatt a vékony tészta is megsül.

Megjegyzés

TRÜKK:
Ha a megrakott tésztát feltekerjük, mint a bejglit, és kis csigákra vágva sütjük meg, akkor izgalmas borkorcsolyánk lesz, amely melegen is, hidegen is finom, remek vendégváró.

Recept és fotó: Vidék íze magazin - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss