Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tökfőzelék laktóz- és gluténmentes változatban

3 4.5/5
30 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A főzőtököt lehetőleg frissen vegyük, ne fagyasztva és gyalulva (ha nincs más lehetőség, akkor használhatunk fagyasztott konyhakész főzőtököt is). Abban az esetben, ha sikerült friss főzőtökhöz jutnunk: mossuk le, majd hámozzuk meg, távolítsuk el a magokat és az azt körülvevő fölösleges részeket. Pucoljuk meg és vágjuk apróra a fokhagymát és a vöröshagymát, majd tegyük félre.

A tökhúst reszeljük le – egyszerű nagylyukú reszelőn. Mossuk meg a kaprot is, és vágjuk jó apróra. Tegyük a reszelt tököt és a kaprot egy fazékba, és engedjünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Adjuk hozzá a babérlevelet, ízlés szerint borsot és egy kevés sót, majd tegyük fel főni (a forrástól számított 15-20 percig főzzük).

Amíg fő a tök, egy teflonos serpenyőben pirítsuk meg a hagymát és a fokhagymát 1 evőkanál olívaolajban, majd sózzuk meg és pirítsuk – takaréklángon – addig, amíg megfonnyad egy kicsit (ezzel a művelettel nyerünk kellemes ízt, és a fokhagyma meg a hagyma elveszti az erejét). Ha megpirult, adjuk hozzá a fővőben lévő tökhöz, keverjük meg.

Miután megpuhult a tök, félrevesszük az edényt a tűzről. Egy kevés vízzel simára keverünk 1 púpozott evőkanálnyi kukoricakeményítőt, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a főzelékhez. Ezután visszatesszük egy kicsit a tűzre, hagy rottyanjon még egyet (ne főzzük túl sokáig) és már kész is.

Megjegyzés

Tükörtojással, sült császárszalonnával vagy bármilyen sült hússal kiváló párost alkot. Én - mivel nem fogyasztok kenyeret - úgy szoktam tálalni, hogy egy mélytányér felébe rizst, a másik felébe pedig főzeléket szedek, és a főzelék tetejére teszem a húst, majd meglocsolom egy kis szafttal. Szerintem nagyon finom. Jó étvágyat hozzá. - Fudo100

Ezek is érdekelhetnek

Friss