Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tojásos nokedli fejes salátával

MME MME
45 perc
egyszerű
átlagos
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A nokedlihez felteszünk egy lábasban vizet forrni, majd a lisztet, 2 db tojást, a vizet és a sót egy edénybe mérjük, majd ruganyosra keverjük a tésztát egy fakanállal (ha túl keménynek bizonyulna a tésztánk szódavízzel tudjuk lazítani a szerkezetét).
  2. Ezután nokedliszaggatóval a lobogó, enyhén sós vízbe szaggatjuk a tésztát. Ha a nokedlik feljöttek a víz tetejére, szűrőkanállal kiszedjük őket.
  3. A készre főtt nokedlit folyó vízzel átmossuk, hogy ne tapadjanak össze, és egy kevés étolajjal is összekeverhetjük.
  4. A maradék tojásokat feltörjük, majd villával kissé felverjük, és sóval és borssal ízesítjük.
  5. Egy serpenyőben felolvasztjuk vajat, majd ezen közepesen lágyra megsütjük a tojást, mintha csak rántottát készítenénk.
  6. A kész rántottát összeforgatjuk a megfőtt nokedlivel és frissen tálaljuk.
  7. Mellé frissítő fejes salátát kínálunk – amit egy kevés mézből és almaecetből készített öntettel csorgatunk meg: a mézet addig keverjük az ecetben egy kisméretű kanállal amíg az felolvad benne, majd az ecettel megegyező mennyiségű vízzel hígitjuk az öntetet.

    Ajánljuk még:


Megjegyzés

Recept, styling: Filep Kata, fotó: Tóth András - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss