Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Több ezer éves gyümölcsökre bukkantak egy elsüllyedt városban

default user icon
MME
Meglepő leletek kerültek elő a tenger mélyéről Egyiptom partjainál az ókorban elsüllyedt Héraklion városából. 2400 éves görög kerámiákat, gyümölcsökkel megpakolt fonott kosarakat és igen értékes vázákat is felszínre hoztak.

A régészek újabb értékes leletekre bukkantak Alexandria mellett az Abu Qir-öbölben még az ókorban elsüllyedt Héraklion város romjai között. A városról azt kell tudni, hogy a Nílus nyugati torkolatánál feküdt, és a térség dinamikusan fejlődő központi kikötővárosa volt mindaddig, amíg szökőárak és földrengések következtében el nem nyelte a tenger. 

A még jócskán Nagy Sándor alapította Alexandria előtti város romjait már 2000-ben felfedezték, idén pedig újabb ásatásokba kezdett a területen az Európai Víz Alatti Régészet Intézet (IEASM) az egyiptomi Turizmusért és Antikvitásért felelős minisztériummal együttműködve. 

Néhány nappal ezelőtt egy olyan görög temetkezési helyszínt találtak ezen a területen, ami korát tekintve időszámításunk előtt a negyedik század elejére tehető. A romok közül ókori görög luxusvázák és gyümölcsök maradványaival teli fonott kosarak kerültek elő. A régészeket is meglepte, de a szőlőmagokra és a Nílus völgyében őshonos, egyiptomi vagy dum-pálma gyümölcsére teljesen beazonosítható állapotban leltek rá egy fonott kosárban. Az Európai Víz Alatti Régészet Intézet azzal magyarázza a 2400 éves gyümölcsök ilyen jó állapotban való megmaradását, hogy a görögök azonnal a sírokba, a föld alá helyezték a gyümölcsöket a temetés során.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss