Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tiramisu (cukormentes recept)

30 perc
rafinált
átlagos
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A mascarponét kikeverjük az eritrittel, és a vaníliaaromával, majd egyesével hozzákeverjük a tojások sárgáját is.
  2. A tojások fehérjét egy csipet sóval és egy teáskanál eritrittel kemény habbá verjük, majd apránként, óvatosan hozzákeverjük a mascarponés krémhez.
  3. A lefőzött feketekávét összekeverjük a tejjel, majd meglangyosítjuk. 
  4. Az elkészült krémből egy pár kanálnyit egy jénai aljába teszünk, majd kirakjuk az előzőleg egy pillanatra a kávéba mártott keksszel, majd megszórjuk kakaóporral.
  5. Addig folytatjuk a rétegezést, míg elfogy a keksz is, és a krém is, végül megszórjuk kakaóporral a tetejét, és 1-2 órára a hűtőbe tesszük, hogy a krém egy kicsit megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek. 

Megjegyzés

Kevéssel tálalás előtt vegyük ki a tiramisut a hűtőből, hogy ne legyen nagyon hideg, majd ízlés szerint fagylaltos kehelybe, vagy desszertes tányéron tálaljuk.
Tipp: Ízlés szerint a kekszet meglocsolhatjuk egy kevéske rummal, de ez el is hagyható, ha nem fér bele a diétánkba. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss