Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Elbuktak a teszten az erdei gyümölcsös ivójoghurtok!

Nap, mint nap kapjuk a reklámokból, hogy milyen jó nekünk, ha joghurtokat fogyasztunk. A hagyományos poharas verziók mellett a másik nagy favorit az ivójoghurtok csoportja, melyek egy laikus számára csak annyiban különböznek, hogy flakonba töltik őket és nem kis pohárba.

Nagyon messze talán nem is járunk az igazságtól. Ízesítésben kicsit vadabb tesztet képzeltünk el, és elkezdtük a legendás erdei gyümölcsös joghurtokat begyűjteni. Érdekes, hogy ebből akkora dömping nincsen, mindössze 9 mintát sikerült beszereznünk.

 

ÉTTEREMAJÁNLÓK, KRITIKÁK ÉS TESZTEK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

Áfonya, málna és szeder, többnyire ezek alkotják az erdei gyümölcsös ízesítés alapjait, de némi eltérés természetesen mindig előfordul. Tesztünk során a gyümölcsös élményre mentünk rá, illetve azt figyeltük, hogy mennyire iható maga a joghurt (vagy éppen sűrű, akár a cement).

Realnature zsírszegény joghurtital

A sort egyből egy zsírszegény kivitellel nyitjuk, ami annyit jelent, hogy 1,1% csupán zsírtartalma. Az adatlapját nézegetve kiderül, hogy 2,9% feketeszeder-püré, 2,3% málnapüré és 0,7 áfonyapüré került bele. Illatra az ég egy adta világon semmi erdei gyümölcsös beütése nincsen, színtiszta joghurtillata van. Kóstolásnál sincsen jobb dolgunk, egy enyhe málna feltűnik benne a másodperc egy tört részéig, de az is elillan, és marad a tejes, híg, szinte vízállagú élmény. Nincsen túlédesítve, ez a része rendben van.

TESZT: KÉT SAJÁT MÁRKÁS VANÍLIÁS JÉGKRÉM IS LENYOMTA A CARTE D'ORT! >>> 
danone Activia

Az egyik legkedveltebb reggeli töltőanyag a csavaros kifli után. Került bele 15-15% málna- és szederpüré, illetve 6,6% áfonyalé is. Illatra árad belőle némi gyümölcsösség, de nem tudnánk megmondani, hogy pontosan milyen. Kóstolásnál ebben is inkább a málnát érezni, a többi mintha benne sem lenne. Állagra egészen sűrű, akár dobozos Activia is lehetne. Az édesebb kategóriát képviseli.

Riska ivójoghurt

Riska a tehén, aki irigy, mint a kutya. Semmiféle számszerűsített adatot nem hajlandó megadni, így fogalmunk sincs, hogy miből mennyi van benne, csupán azt tudjuk, hogy 72%-a joghurt. Illatra kissé fura, kóstolásnál viszont ebben végre érezni az erdei gyümölcsös ízt. Állagra akár a víz, ami nem nagy hátrány végül is, hisz ivójoghurt ez is. Egyáltalán nem édes, inkább kesernyés hatást kelt.

TESZT: TALÁLTUNK KÉT IGAZÁN JÓ JEGESKÁVÉT! >>> 
Zott jogobella light

Ez is vigyáz formás idomainkra, mivel light kiadás. 5% vegyesgyümölcs-tartalom lakozik benne, további részletezést nem találni rajta. Illatra már érezni egy gyenge, savanykás beütést, viszont gyümölcsöt semmit. Állagra majdnem víz, egy fél fikarnyival sűrűbb annál. A savanykás vonal megmarad kortyolás közben is, viszont némi szeder csatlakozik az ízéhez. Édesnek egyáltalán nem nevezhetjük, ez így rendben is van.

danone Actimel

Négy apró kis tubus, ami szintén hátán viseli a joghurtital feliratot, így belefér a mezőnybe. A leírást olyan szinten bonyolították túl, hogy PhD alatt neki se vágjunk, úgysem fogjuk megérteni. Valamennyi gyümölcs van benne, örüljünk annak, aztán jól van. Akár a reggeli rakétát, ezt is be kell verni, nem lehet visszazárni. Illatra vakvágány, semmi gyümölcs. Állagra mintha csapvíz lenne, viszont az íze már meglepő. Erősen kiérezni belőle az áfonyát, ami hosszú másodpercig a szánkba is ragad. Édesség minimális szinten van csak jelen benne.

TESZT! TÍZBŐL CSAK EGY VANÍLIÁS PUDINGNÁL ÚSZTUK MEG A KELLEMETLEN UTÓÍZT >>> 
Parmalat ivójoghurt

93% joghurt és 7% erdeigyümölcs-készítmény került a palackba. Alapos felrázás után sikerült is kinyitni, amikor kitört belőle a joghurtillat. Mélyen szívjuk, akár Bob Marley, de mindhiába, akkor se bújik elő belőle a gyümölcs. Kóstolásnál ebben is a szeder a nagyúr, a többi gyümölcs íze nemes egyszerűséggel elbújik benne. Állagra kicsit sűrűbb, mint a víz, de egészen könnyen iható. Édessége valahol a közepes szinten mozog.

Tesco yogurt drink

Ez is erdei gyümölcsös, annak ellenére, hogy csomagolásán csak kétfajta gyümölcs látszik. Szederpüré 1,6%, málnapüré 1,4%. Illatra kicsit „szökik a málna”, de kóstolva is az dominál inkább benne. Állagra sűrűbb, de még ez is iható. Nem túl cukros, inkább savanykás.

MUSZÁJ MEGVENNI AZ EREDETIT? ITT A NAGY TEJSZELETTESZT! >>> 
Good milk breakfast drink

Reggeli italként hirdeti magát. Extraként 5% gyümölcstartalma mellett kapunk bele 1,5% gabonát is, azaz tényleg hajaz a reggeli betápra. Illatra kicsit epres irányt céloz, de amikor megkóstoljuk, az egész dob egy hatalmas hátraarcot, és megindul a műanyag, kamu gyümölcsíz irányába. Egészen rossz utóíz kíséri mindezt. Állagra tökéletesen vetekszik a vízzel, viszont a gabonadarabok érződnek benne valóban.

Mizo Jog go

Kell a kakukktojás. Eper és málna bújik meg ebben a palackban. Ezek összesen 6%-ot tesznek ki, amivel olyan nagyon magasra most nem merészkedtünk, viszont cserébe kapunk 30 Mizo Pontot. Illatra inkább epres, de kóstolásnál pont beszáll a buliba a málna is, melyek egészen jól megférnek egymás mellett. Állagra egészen sűrű, majdnem dobozos joghurt szintet üt már meg. Enyhén édeskés, egészen tűrhető lett a Jog Go.

A PÖTTYÖS AZ ETALON? ITT A NAGY TÚRÓ RUDI TESZT! >>> 
Ítélet

Összességében elmondhatjuk, hogy az erdei gyümölcsös ízesítés jókora kapufa. Egyik sem tud olyan meggyőző lenni, amire nyugodt szívvel rá mernénk fogni, hogy érezni benne a málnát, szedret és az áfonyát egyaránt.

Kár az illatukra hagyatkozni, szinte az összes átver minket ilyen téren. Abban az esetben, ha az ízére koncentrálunk, akkor a Riska és a Tesco termékét ajánlanánk. A kakukktojás megint nyeri saját kategóriáját, a Mizo Jog Go is jól teljesített.

Egyértelmű zsákutcát a Good milk név alatt futatott gabonás csoda jelenti. Az "elmegy" szekciót a Parmalat és az Activa kettőse képviseli, ezek még egészen alkalmasak emberi fogyasztásra.

SAJTIMÁDÓK FIGYELEM, ITT A NAGY SZELETELT TRAPPISTATESZT! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss