Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tengeri hal vöröslencsével

30 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A hagymát a fokhagymával megpárolom az olajon, majd beleteszem az apróra vágott halat. Én mindig fagyasztott halat veszek, és mivel előre sosem tudom, hogy mit fogok főzni, kiengedni sincs időm, így csak a mikróban szoktam félig kiolvasztani. Így gyorsabb, és felvágni is könnyebb. :) Megszórom az ételízesítővel, és ha kell, még utána sózok, mert nem baj, ha kicsit túl van fűszerezve, a lencse majd sokat felvesz az ízéből. A hal sok vizet fog engedni, ebben főzögetem lefedve.

Eközben a lencsét felteszem főni sós vízben, 8-10 perc alatt megpuhul, ezalatt a hal is majdnem jó. Amikor az is megpuhult, leveszem a fedőt, és nagyobb lángon elfőzöm a levét addig, míg szinte már odakap (különben nagyon szottyos lesz az étel). Ha ez is megvan, összekeverem a leszűrt lencsével, és már tálalható is.

Friss salátával (cukros-ecetes) nagyon finom.

Ezek is érdekelhetnek

Friss