A harcsafilét megmossuk, vékony csíkokra szeleteljük, sózzuk, borsozzuk. Lisztbe forgatjuk.
A tempuratészta elkészítéséhez összekeverjük a lisztet, az étkezési keményítőt, a tojássárgáját, a sót, a sütőport, a vizet. Ha túl sűrűnek találjuk a masszát, adhatunk még kevés vizet hozzá. Keverjük csomómentesre, majd adjuk hozzá a levendulát is.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, majd aranybarnára kisütjük benne az előzőleg a levendulás tempuratésztába mártott halcsíkokat. Itatóspapíron lecsepegtetjük.
A zöldségeket felszeleteljük, és kisebb keverőtálba tesszük. A mandulát serpenyőben kiss lepirítjuk. Hozzáadjuk a zöldségekhez. A mustárt is belekeverjük, valamint a fűszereket, végül limehéjat reszelünk rá. Jól összekeverjük, hogy összeérjenek az ízek. Házi készítésű levendulaszörppel nyakon öntjük a salátát.
Tálaláskor a tányér közepére halmozzuk a salátát, szélforgó formájában elhelyezzük rajta a frissen kisült halcsíkokat. Limekarikával díszítjük.
Az ételt a tihanyi nyaralásunk inspirálta, ahol megismerkedtünk közelebbről a csodálatos levendulával. Hazaérve az udvarunkban virágzó levendulát ételeink készítéséhez is felhasználtuk. - veilandicskorina