Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejszínes apróhús rösztivel

MME MME
45 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 2 fej hagyma
  • 50 dkg borjúhús
  • 20 dkg fagyasztott vegyes zöldség
  • 1 marék aprószemű csiperkegomba
  • 2 evőkanál liszt
  • 6 dkg vaj
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • 2,5 dl tejszín
  • frissen őrölt bors
  • A röstihez:
  • 2 nagyobb burgonya
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál
  • olaj a sütéshez

Elkészítés

Elkészítés: A hagymát felaprítjuk, a húst nagyobb darabokra vágjuk, majd vékonyra szeleteljük. Lisztbe forgatjuk. 2 dkg vajat olvasztunk, a hús felét és a hagymakockák felét megpirítjuk, kivesszük, melegen tartjuk. 2 dkg vajat adunk a visszamaradt zsiradékhoz, a maradék húst és a hagyma negyedét ugyanígy megpirítjuk, majd ezt is kivesszük. 2 dkg vajat hozzáadunk, megdinszteljük rajta a maradék hagymát, a vegyes zöldségeket és a szeletelt gombát, felöntjük a borral, összeforraljuk. Ezután visszatesszük bele húst és a hagymát, felöntjük a tejszínnel, kis lángon puhára főzzük.

A röstihez a burgonyát lereszeljük, hozzáadjuk a tojást és a lisztet, sózzuk, majd kevés olajba szaggatjuk, ellapogatjuk, és mindkét oldalát pirosra sütjük.

A borjúragut a röstivel tálaljuk.

Megjegyzés

Őszi Balázs receptje, fotó: Győrfi Viktória, stylist: Matis Edit Dodi - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss