hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejjel-mézzel…

Ha külföldön járok, mindig érdekel, mit tudnak, mit gondolnak rólunk a helyiek. Mikor először tapasztaltam, hogy a „magyar gulyás” kicsit mást jelent Olaszországban vagy a németeknél, mint hazánkban, meglepődtem. Ma már nehezebben lehet meglepni, de azért a múlt héten sikerült.

Olaszország egyik kapujában, Triesztben jártam barátaimmal, amikor egy kávézó előtt az alábbi tábla hívogatott. (A fotó nem életem legsikerültebb fotója, de a lényeg látható rajta: alulról a második kövéren szedett sor a „nemzetközi kávék” kategóriában.)

Ez két szempontból is érdekes. Egyrészről azért, mert ez a kakaós, mézes, tejszínhabos kávés ital hazánkat juttatja az olaszok eszébe. Másrészről pedig azért, mert két olyan összetevője is van, aminek minőségére joggal lehetnénk büszkék: a tej és a méz.

Ez utóbbiakról szeretnék most pár szót ejteni.

Etyeken lakom, a falu határában van egy tehenészet. A fejést követően a tej rögtön hűtőkbe kerül, és erre alkalmassá tett járművekkel viszik el a fogyasztókhoz. A járművek néhány órát az előre meghirdetett időpontban a környező települések valamelyikén töltenek; nem ritka látvány, hogy a furgon előtt hosszú percekig várakoznak az emberek, hogy friss tejhez jussanak. A tejet a kocsi tartályából közvetlenül a fogyasztó által magával hozott többször használatos pillepalackba mérik. Uniós támogatással automatákat is üzembe helyeztek, melyekből magunknak csapolhatunk.

Felhívom a figyelmet arra, hogy a leírásból kimaradt a feldolgozó üzem: a tej a tehenektől szinte közvetlenül a fogyasztókhoz kerül. Friss tejet ihatunk. Otthon a tejet felforraljuk, majd lehűtjük, és a hűtőben tároljuk. Majdnem olyan, mint amiről nagymamám mesélt egykoron.

A másik összetevőről, a mézről egyre több cikk jelenik meg mostanában. Sajnos nem azért, hogy dicsérjék a magyar piacon kapható termékek minőségét. Abban mindenki egyetért, hogy a méz jó dolog, és fontos lenne megóvni a minőségét, de valahogy csak sikerül belekeverni egy kis ezt-azt.

Én nem értek a mézhez, de mivel a kávéhoz szükséges néha mézet is kínálni, így találkoztam egy mézzel foglalkozó szakemberrel Baján. Megkérdeztem, hogyan garantálható, hogy nem répacukor vagy banán van „méznek látszó” sziruppá átalakítva. A szakember megmutatta a különbséget, kóstolgattunk, hangsúlyozta a személyes ellenőrzés és a laboratóriumi bevizsgálás fontosságát.

Valahogy azt érzem mostanság, hogy újra meg kell tanulnunk az alapokat: a pék kiírja, hogy a „speciális” kenyere kovásszal készült; a tejes furgonon árusított tej csak és kizárólag tejet tartalmaz; a mézre pedig rákerül egy címke, hogy ezt bizony szorgos méhek gyűjtötték, a méhész pergette, és a csomagoláskor csak ezt töltötték a zacskóba. Egyre többször hangzik el a számból az a nem túl frappáns felhívás, hogy kenyeret a péktől, húst a hentestől!

Remélem, az olasz kollégák erre a jófajta tejre és egy kanál aranyszínű mézre gondoltak, amikor az itallapot összeállították.

Ezek is érdekelhetnek

Friss