hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tejfölös-citromos csirkecomb

75 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A csirkecombokat ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fűszerekkel, és egy kicsit állni hagyjuk, hogy az ízek jól átjárják.

3 dl tejfölt összekeverünk a borral, majd egy tepsibe öntjük. Ezután egymás mellé a tepsibe helyezzük a befűszerezett csirkecombokat, majd a maradék tejfölt a hús tetejére kenjük. A citromot gerezdekre vágjuk és a hús közé tesszük, majd a tepsi tetejét fóliával lefedjük.

Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes hőmérsékleten kb. 1 óra alatt puhára pároljuk. Amikor a hús már kellően megpárolódott, levesszük a fóliát, majd visszatoljuk a sütőbe, és szép pirosra sütjük.

Ameddig a hús sül, el lehet készíteni a köretet.

Tálaláskor a sült csirkecombot én petrezselymes rizzsel kínáltam. Köretként ízlés szerint kínálhatunk mellé még krumplipürét vagy sült krumplit.

Ezek is érdekelhetnek

Friss