A csirkemellfilét megmossuk, lecsepegtetjük, majd késsel kinyitjuk úgy, hogy ne lyukadjon ki. Megsózzuk és megborsozzuk.
A mángoldlevelet forró vízbe mártjuk, majd rögtön hidegbe tesszük. A leveleket a csirkemellre helyezzük, rárakjuk a sajtot, gazdagon megszórjuk apróra vágott kaporral és borssal, és megspricceljük egy kevés olívaolajjal.
Ezután a mángoldlevélbe tekerjük a sajtot, és felgöngyöljük a húst. Megtűzzük hústűvel vagy fogpiszkálóval, majd körbetekerjük baconnel.
Egy tepsit kikenünk olajjal, és belefektetjük a húst, a tetejére halmozzuk a joghurtot, ráöntjük a bort, kettévágjuk a hagymát, és a hús mellé rakjuk. Lefóliázzuk, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és sütés közben néhányszor meglocsoljuk a hústekercset. Kb. 35 perc múlva levesszük a fóliát és megpirítjuk.
A húsléből kimerünk egy keveset, összekeverjük a tejszínnel, és a húsra öntjük. 1-2 percig pihentetjük, majd forrón tálaljuk. Rizzsel, krumplival és az öntettel kínáljuk.
Szerintem a csirkemellet lehet a legváltozatosabb formában elkészíteni. Mángold helyett lehet spenótot is használni. Én elég gyakran készítek hasonló ételeket, ezért mindenképpen javaslom kipróbálásra. A mozzarella helyett feta sajt is használható. Jó étvágyat kívánok! - BiroSari