Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tárkonyos gombócleves

75 perc
mester
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók kb. 2,5 literhez:
  • 45 dkg sertéslapocka vagy csirke felsőcomb kicsontozva, kis kockákra vágva
  • 30 dkg vegyes leveszöldség (fehérrépa, sárgarépa, zeller, karalábé) felaprítva
  • 30 dkg zöldbab felaprítva
  • őrölt bors
  • kevés pirospaprika
  • majoránna ízlés szerint
  • tárkony ízlés szerint
  • 1 vöröshagyma finomra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma zúzva, aprítva
  • citromlé vagy ecet
  • kevés mustár
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl tejföl
  • 3-4 evőkanál olaj
  • kb. 1 csapott evőkanál liszt
  • A gombóchoz:
  • 50 dkg krumpli
  • kb. 20 dkg liszt
  • 1 tojás
  • pici szerecsendió vagy őrölt bors

Elkészítés

Elkészítés: A krumplit megtisztítjuk, kockákra vágva sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, a főzőlevét félretesszük, kicsit hűlni hagyjuk, áttörjük.

Közben kevés zsiradékon megdinszteljük a vöröshagymát, a fokhagymát, majd benne a húst fehéredésig. Kevés pirospaprikával megszórjuk, felengedjük vízzel, hozzáöntjük a burgonya főzőlevét is, sóval, borssal, majoránnával, tárkonnyal ízesítjük, mérsékelt hőfokon főzzük, amíg a hús félpuha lesz, majd beleadjuk a zöldbabot és a zöldségeket, utána ízesítünk, és puhára főzzük a leves belevalóit.

Közben a gombóchoz a krumplit, a liszttel és a tojással egy tálban összegyúrjuk, és enyhén lisztezett tálcára gombócokat formázunk.

Amikor a levesünkben minden megpuhult, a tejfölben elkeverjük a lisztet, hozzákeverjük a tejszínt, kevés forró levessel kikeverjük, és behabarjuk a levest. Amikor újra forr, beleadjuk a gombócokat, és addig főzzük, amíg a leves felszínére a gombócok feljönnek. (Fakanállal óvatosan kicsit segítünk, hogy nehogy letapadjon némelyik az edény aljára.) A végén utána ízesítjük kevés tárkonnyal, esetleg kevés ételízesítővel, pici cukorral, és citromlével kellemesen pikánsra savanyítjuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss