Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tarja sült paprikával és vöröspestós tükörtojással

75 perc
rafinált
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A vörös pestóhoz a fenyőmagot száraz serpenyőben illatosra pirítjuk. Egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a bazsalikomot, a szárított paradicsomot, a passzírozott paradicsomot, a fokhagymát, a reszelt sajtot, csipet sót, borsot. Felaprítjuk, majd hozzákeverjük a 1,5 dl olívaolajat és a szárított paradicsom olajából fél dl-t.

A paprikák csumáját kiszedjük, húsukat félcentisre karikázzuk. Egy serpenyőben kevés olajon kb. 10 percig sütjük. Akkor jó, ha éppen csak elkezd megpuhulni, ekkor elzárjuk a lángot.

A tarjákat kicsit kiklopfoljuk, mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. Egy kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. Elosztjuk rajtuk a paprikát, megsózzuk, ráreszeljük a sajtot. 250 fokra előmelegítjük a sütőt, betoljuk a tálat, majd rögtön mérsékeljük a lángot kb. 200 fokra. Fél óra múlva kész is (ha nagyon sülne a sajt, fedjük le).

Mikor majdnem kész a hús, süssünk a tojásokból tükörtojást úgy, hogy a fehérjüket megcsorgatjuk vörös pestóval.

A húst osszuk el tányérokon, tegyük rájuk a tükörtojást. Ízlés szerinti körettel tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss