Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Tarhonyás-zöldséges rakottas

75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tarhonyát kevés olajon alaposan megpirítjuk, majd felöntjük kb. 2x annyi vízzel, sózzuk, és fedő alatt puhára főzzük. Amikor puha, lekapcsoljuk, és a fedőt rajta hagyva állni hagyjuk.

Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk az apróra vágott fokhagymát. Pirospaprikát szórunk rá, fűszerezzük az alapot, majd felöntjük kevés vízzel. Elkeverjük benne a húst, addig keverjük, míg a hús kifehéredik. Ezután kicsit felöntjük vízzel, és fedő alatt készre főzzük a darált húsos pörköltet.

A trappista sajtot lereszeljük.

A zöldségeket apróra vágjuk, kevés olajon megfuttatjuk, majd kevés vizet öntünk alá, pici ételízesítőt szórunk rá, fedő alatt puhára pároljuk. Ha megpuhultak és még van víz rajta, akkor vagy leöntjük, vagy lefőzzük, de ügyeljünk rá, hogy ne főjenek szét a zöldségek.

Egy nagyobb jénait kivajazunk. Az aljába terítjük a tarhonya felét, amit kevés trappista sajttal elkeverünk. Erre mennek a zöldségek, majd a hús. Ráterítjük a simára kevert tejfölt, majd jöhet a tarhonya másik fele. Ezt pedig, hogy a tarhonya sütés közben ne száradjon ki, reszelt sajttal teljesen befedjük.

220 fokos sütőben sütjük, míg a sajt szépen megpirul a tetején.

Megjegyzés

Nagyon finom egytálétel! Akár plusz tejföllel meglocsolva tálaljuk. - Suncika

Ezek is érdekelhetnek

Friss