Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szűzpecsenye rebarbarával

45 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: Vegyünk egy tepsit, öntsük bele az olívaolajat, és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 5 percre. Ezalatt gyorsan tisztítsuk meg a szűzpecsenyét a felesleges hártyáktól, vágjuk össze a rozmaringleveleket apróra, majd keverjük össze tengeri sóval és frissen őrölt borssal. Alaposan paskoljuk bele a fűszerkeveréket a szép darab húsba úgy, hogy minden oldalán legyen belőle. Aztán vegyük ki a tepsit, ami addigra már tűzforró lett, és gyorsan forgassuk meg az alján lévő kevés forró olajban a szűzpecsenyét (azaz minden oldalát kapassuk meg kicsit), majd toljuk be a sütőbe, és 20 percig hagyjuk sülni.

20 perc elteltével fordítsuk meg a húst a másik oldalára és toljuk vissza 10 percre a sütőbe.

Közben a rebarbarát pucoljuk meg, azaz éppen csak húzzuk le a külső fásabb részét, de ne vigyük túlzásba, ugyanis a párolás alatt annyira meg fog puhulni, hogy nem is nagyon kell pucolni, hiszen a fás rész is ehetővé válik.

A 20 + 10 perc után húzzuk ki a tepsit, öntsük bele a kb. 3-4 centis darabokra összevágott rebarbarát, öntsünk alá fél deci vizet, és újabb 10 percre toljuk vissza húsostul, rebarbarástul.

Az újabb 10 perc eltelte után vegyük ki a sütőből a tepsit, takarjuk le alufóliával, és jó 5 percig hagyjuk pihenni, mielőtt a szűzpecsenyét felvágjuk ujjnyi szeletekre.

Megjegyzés

A párolt rebarbara kiválóan kiegészíti a szűzpecsenyét, így egy fantasztikus ízkombinációt kóstolhatunk meg, ahol a hús omlós és szaftos, a rebarbara finom puha és savanykás.
- bmancur

Ezek is érdekelhetnek

Friss