Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sztrapacska és pogácsa

Ugyan a főzőcskézés csak a hét második felében indult be, végül mégis igen sok minden készült a konyhában, mert szerdától kezdve minden nap adódott valami alkalom a sütés-főzésre. Persze a hét elején sem éheztünk, csak akkor a konyhai ténykedések közül a főzés másodhegedűs szerephez jutott. El is mesélek mindent sorban!

Kivételesen csak hétfőn utaztam vissza Budapestre otthonról, mert aznap délelőtt még a szülővárosomban akadt elintézni valóm. Délután 5 óra körül érkeztem haza (igen-igen: otthonról haza – még mindig kétlakinak érzem magam egy kicsit), az üres, nem túl rendezett lakásba. A párom ugyanis egy konferenciára utazott el. Egyszeriben olyan borzasztó érzés telepedett rám, hogy két napig szabadulni sem tudtam tőle. Nevezetesen rettentően elkeseredtem, hogy még ezt a 40 négyzetmétert sem tudom rendben tartani, mi lesz velem később?

Szerencsére még aznap este segítségem érkezett egy 20 napos akcióterv formájában, amit egy nagyon szimpatikus blogon találtam, itt. Az elhatározás csak másnapra ért meg bennem, hogy nekilátok én is! Kicsit más rendszerben, kicsit magamra szabva, de megcsinálom. Kedden rendbetettem a konyhát, szerdán a fürdőszobát és még a lakás többi részét is kiporszívóztam, felmostam. Mandula facebook-oldalán szépen részletesen leírtam mindent, napokra felosztva, akinek lenne kedve hasonlóhoz, örülnék, ha csatlakozna, és meg is írná, hogyan csinálja. Biztos minden háziasszonynak megvannak a bevált praktikái, én most ügyködök a sajátomon, de ötleteket szívesen fogadok. Rögtön jobb kedvre derültem, hiszen nem is olyan nagy dolog az egész! :) Most már megy a maga útján a dolog, remélem fenntartható is lesz a rendszer.

Hogy bírjam az iramot, persze valamit enni is kellett. Keddre még maradt ebédem vasárnapról, szerda ebédre viszont már muszáj volt valamit készíteni. Maradt a fagyasztóban még a párom édesanyjától némi hagymás-sós darált hús, ebből készítettem zabos-magos fasírtot, hozzá pedig almás karalábésalátát.

Zabos-magos fasírt

Az eredeti ötlet a Csokigyárból származik, csupán magunkra szabtam a receptet.

Hozzávalók:
50 dkg darált hús
2 dl zabpehely
6 evőkanál tej
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál mag durvára vágva (tökmag, lenmag, napraforgómag, szezámmag, bármi lehet.)
2 tojás

bors
őrölt köménymag
pirospaprika
zsemlemorzsa
olaj a sütéshez

Elkészítés: A zabpelyhet meglocsoljuk a tejjel, kissé szikkadni hagyjuk. A hagymákat felaprítjuk (esetleg lereszeljük), alaposan elkeverjük a hússal. Hozzáadjuk a zabpelyhet, a két tojást, a magokat, sózzuk, fűszerezzük, és alaposan eldolgozzuk. Én most csak napraforgómagot használtam, de a legjobb talán a tökmag! Vizes kézzel golflabda méretű gombócokat formálunk.

Sütés előtt megforgatjuk a golyókat zsemlemorzsában, majd forró olajban szép pirosra sütjük őket körbe-körbe. Frissen a legfinomabb, de másnap sem elvetendő.

Almás karalábésaláta

Eredetileg almás zellersaláta akart lenni, de valamiért zeller helyett karalábét vettem. Nem bántam meg, finom lett! Azoknak különösen ajánlom, akik a franciasalátába is tesznek almát. :)

Hozzávalók:
1 közepes fej karalábé
1 db alma
2-3 szál újhagyma
negyed citrom leve
2 evőkanál majonéz
1 evőkanál tejföl
1 kiskanál cukor
bors

Elkészítés: A hagymát megmossuk, felkarikázzuk. A karalábét megpucoljuk, felkockázzuk, az almát megmossuk, magházát eltávolítjuk és szintén feldaraboljuk. Vegyítjük a hármat. Közben elkészítjük az öntetet: két evőkanál majonézt összekeverünk egy evőkanál tejföllel, ízesítjük egy csipet cukorral, citromlével és borssal, majd hozzáadjuk az alma-hagyma-karalábé keverékhez. Hűtőben akár 3 napig is eláll.

Szerda estére már egy komolyabb vacsora készítését terveztem, hiszen ekkorra ért haza a párom, és tudom, hogy ilyenkor mindig jólesik neki valami meleg itthoni étel. Választásom a sztrapacskára esett és desszertről is gondoskodtam! :)

Juhtúrós sztrapacska

Nagyon szeretem a sztrapacskát, de a készítésénél mindig gondban vagyok. Mi otthon egészen másképp készítjük, ennek is van egy története, majd máskor elmesélem. A lényeg, hogy nem igazán van fogódzóm, hogyan kell csinálni. Sokféle receptet elolvastam, jónéhányat ki is próbáltam, de egyik sem volt az igazi. Ahogy most sikerült elkészíteni, az már közelebb áll a tökéleteshez, de máris vannak ötleteim, mit lehet még javítani rajta.

Nem hagyom magam, egyszer csak kialakul az üdvözítő összetétel, addig meg szorgosan próbálkozok! Lássuk ezt a változatot:

Hozzávalók:
A galuskához:
5 db öklömnyi krumpli (kb. 80 dkg)
30 dkg finomliszt
1 tojás
1 teáskanál só
Továbbá:
3 fej lilahagyma
20 dkg kolozsvári szalonna
kiskanálnyi zsír
20 dkg juhtúró
2,5 dl tejföl

Elkészítés: A krumplikat megmossuk, meghámozzuk, kis lyukú reszelőn egy tálba reszeljük. Megsózzuk, beleütjük a tojást, összekeverjük, és annyi lisztet adunk hozzá, hogy nokedli állagú tésztát kapjunk. Fél óráig pihentetjük, ha kell, még adunk hozzá lisztet.
Amíg dagad a galuska, apró kockákra vágjuk a szalonnát és felszeleteljük a hagymát. Egy nagy edényben enyhén sós vizet forralunk.
Egy serpenyőben kiskanálnyi zsíron megpirítjuk a szalonnát, majd hozzáadjuk a hagymát, és puhára pároljuk. Egy másik lábasban alacsony tűzön összemelegítjük a juhtúrót a tejföllel, így sűrű krémet kapunk.
A galuskákat több részletben kifőzzük. Egy adag a sztrapacskák méretétől függően 10-15 perc alatt megfő.
A kész galuskákat lecsepegtetjük, tapadásmentes lábasba átrakjuk, kanalazunk rá a szalonnás-hagymás zsiradékból és a tejfölös-brindzás krémből, összekeverjük, és melegen tartjuk. A következő adagot is hozzáadjuk, mehet rá a szalonna és a juhtúró, és átkeverjük az első porcióval is. Így folytatjuk, míg ki nem fő az utolsó adag sztrapacska is.
Aki nem szereti, ha megpirul a galuska, máris fogyaszthatja. Aki pedig szereti, élénk tűzön lepiríthatja a sztrapacskát, és utána tálalhatja. Friss tejföllel, nyers lilahagymával verhetetlen! :)

Legközelebb a kifőtt sztrapacskára csak a szalonnát teszem rá, úgy pirítom le, és utána keverem össze a juhtúróval, úgy talán még jobb lesz!

Angol csokoládétorta

Nigella Lawson receptje, citrusfélék és rum nélkül, meggyel. A zselét én találtam ki, mivel elfelejtettem visszatenni a meggyet a fagyasztóba, és valamit kezdeni kellett vele. Olyan egyszerű és finom, hogy szavak nincsenek rá...

Hozzávalók:
A tortához:

6 tojás
30 dkg étcsokoládé
4 evőkanál cukor
1 tasak vaníliás cukor
12,5 dkg vaj
25 dkg magozott meggy
A zseléhez:
25 dkg magozott meggy
2 teáskanál étkezési keményítő
2 evőkanál cukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
fél dl víz
A tálaláshoz:
vaníliafagylalt

Elkészítés: A csokoládét a vajjal megolvasztjuk, majd annyira hagyjuk hűlni, hogy kézmeleg, de még folyékony legyen. Közben 4 tojást kettéválasztunk, a fehérjéket 2 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. A sárgákhoz hozzáadunk még 2 egész tojást, és a maradék cukorral és vaníliás cukorral kihabosítjuk. Hozzáadjuk a vajas csokoládét és a meggyet, elkeverjük. Beleforgatjuk a fehérjehabot, majd kivajazott tortaformába simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a belseje még kissé folyós.
Közben egy vastag fenekű lábasban elkeverjük a keményítőt a vízzel, hozzáadjuk a meggyet, cukrozzuk és ízesítjük, majd felfőzzük az egészet, hogy besűrűsödjön.
A tortát langyosan nem lehet szépen szeletelni, de mi nem bírtuk kivárni, hogy kihűljön... Még langyosan nekiláttunk, megöntöztük a zselével, 1-1 kanál vaníliafagyival gazdagítottuk, és elmajszoltuk. Tényleg nagyon-nagyon finom volt!

Puha kelt túrós pogácsa

Pénteken este volt a lánybúcsúm. Az időponton kívül csak információmorzsák jutottak el hozzám, mi is lesz a program. Azt tudtam, hogy éjszakába nyúlóra tervezték a lányok, ezért arra gondoltam, hogy sütök egy kis pogácsát, hogy bírjuk az iramot. Meg is vettem a hozzávalókat már csütörtökön, hogy be tudjam gyúrni a tésztát, és pénteken már csak kisütöm. Igen ám, de csütörtökön este nálunk kötött ki néhány régen látott barát, kinyílt egy üveg bor, mellé pedig jár valami korcsolya is. Így esett, hogy a tészta felét már csütörtökön kisütöttem. Legalább teszteltük, hogy isteni finom...

Hozzávalók:
1 kg liszt
5 dkg élesztő
40 dkg margarin
50 dkg tehéntúró
3 dl tejföl
2 csapott evőkanál só
1-1,5 dl tej
1 kiskanál cukor
1 tojás

Elkészítés: 1 dl tejet meglangyosítunk, elkeverünk benne 1 kiskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk. Közben kimérjük a lisztet, megsózzuk, elmorzsoljuk a felaprított margarinnal és az áttört túróval. Közepébe fészket formálunk, ide öntjük az élesztős tejet és a tejfölt, majd alaposan kidolgozzuk a tésztát. Ha kell, adunk még hozzá tejet vagy lisztet. Letakarva kb. 45 percen át pihentetjük.
Lisztezett deszkán több részletben ujjnyi vastagra kinyújtjuk, késsel a tetejét megrácsozzuk, kiszaggatjuk, majd a kezünkkel kissé megsodorjuk, hogy szép magasak legyenek a pogácsák.

Tetejüket lekenjük tojással, majd sütőpapírral bélelt tepsin 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük őket.
Frissen a legfinomabb, későbbre meg úgysem marad! :)

Viszont 13 főre messze nem elég a fél adag, úgyhogy a helyzetet mentendő, előkaptam egy csomag leveles tésztát a fagyasztóból, megtöltöttem vaj, kakaópor, cukor keverékéből álló krémmel, feltekertem, és 200 fokon megsütöttem a kakaós csigákat. Ezekről képem sajnos nincs, de szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy néztek ki. :)

A lánybúcsúm nagyon jól sikerült, nagyon klassz feladatokat és ajándékokat kaptam. Sőt egy oklevelet is, hogy kiálltam a próbát, és engedélyezik a házaséletre lépést. :) :) A fáradalmak kiheverése miatt a szombati nap elég lassan indult be, de végül meglettünk mindennel, amit szerettünk volna. Elkészült egy hamisítatlan szombati estebéd, és estére ismét került néhány jó barát, kinyílt néhány csomag finom sajt, amikhez még finomabb borokat kortyolgattunk.

Sütőtökkrémleves

Az egyik kedvenc őszi-téli levesem, különösen, ha Mamáék termelte tökből készül. :)

Hozzávalók:
80 dkg sütőtök nyersen, tisztítva
20 dkg krumpli
2 dl fehérbor
3 evőkanál kristálycukor
1-1,5 l forró víz
2 zöldségleves kocka
2 dl tejszín

szerecsendió
10 dkg bacon
1 nagy fej lilahagyma
2 marék tökmag

Elkészítés: A bacont felcsíkozzuk, a hagymát megpucoljuk, felkockázzuk. Egy kb. 4 literes lábasban kevés olajon megpirítjuk a szalonnát, majd a hagymát is hozzáadva összepároljuk. Szűrőkanállal kivesszük, melegen tartjuk.
A visszamaradt zsiradékra rádobjuk a felkockázott sütőtököt és krumplit, megszórjuk a kristálycukorral, és élénk tűzön kissé karamellizáljuk. Felöntjük a borral, továbbra is erős tűzön pirítjuk. Ezt követően annyi forró vizet adunk hozzá, amennyi ellepi a zöldségeket, beleteszünk 2 leveskockát, és lefedve, mérsékelt tűzön puhára főzzük.
Közben száraz serpenyőben megpirítunk 2 marék tökmagot.
Ha megpuhult a tök, botmixerrel pürésítjük, felöntük a tejszínnel, összeforraljuk. Ha szükséges, még sózzuk, szerecsendióval illatosítjuk, és azonnal tálaljuk. A tetejére kanalazunk a hagymás baconből és a tökmagból.

Lesütött túrós palacsinta

Mama-féle palacsinta-menyország. :)

Hozzávalók:
A palacsintához:

2 tojás
1 evőkanál cukor
1 tasak vaníliás cukor
30 dkg liszt
6 dl tej
1 dl szénsavas ásványvíz
olaj a sütéshez
A töltelékhez:
50 dkg túró
1 tasak vaníliás cukor
kristálycukor ízlés szerint
2-3 evőkanál tejföl
1 fél citrom reszelt héja
2 marék mazsola
A tetejére:
2 dl tejföl
cukor ízlés szerint

Elkészítés: A túrótöltelékhez összekeverjük a hozzávalókat, és a cukros tejfölt is elkészítjük.
Hagyományos módon palacsintákat sütünk, megtöltjük őket a túróval, feltekerjük, és egy kivajazott tűzálló tálba vagy tepsibe sorakoztatjuk. Tetejüket megkenjük cukros tejföllel, és 200 fokos sütőben 20 perc alatt átforrósítjuk-pirítjuk a palacsintákat.
Melegen, hidegen is nagyon finom, és annyira kiadós, hogy leves után kettőnél többet soha nem tudok megenni. :)

Visszatekintve az elmúlt hétre, öröm tölt el. A hét eleji nehézségek és lelki problémák elmúltak, megoldódtak, a befejezés meg talán jobb nem is lehetett volna.

Szeretettel:

Ezek is érdekelhetnek

Friss