Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így lesz boldog és bőséges az újév - szilveszteri és újévi gasztrobabonák

default user icon
MME
A szilveszterhez és újévhez kötődő gasztrobabonák nagy múltra tekintenek vissza. Nem véletlen tehát, hogy nem mindegy, mit eszünk az év utolsó, vagy éppen az első napján. Őseink azt gondolták, hogy ezek a szokások segítenek abban, hogy az új esztendőben sem szenvedjenek hiányt semmiben, így ennek megfelelően étkeztek.

Amilyen az újév első napja, olyan lesz az egész esztendő – tartja a mondás, de a népszokás szerint nem csak újévkor, hanem már az azt megelőző nap, azaz szilveszterkor is érdemes betartani néhány szabály. Csirkét, halat vagy vadat december 31-én érdemes sütni, hiszen a baromfi elkaparja az előző év gondjait, a vad elszalad vele, a hal pedig elúszik a bajokkal. Arra is figyeljünk, hogy malacot éjfél előtt ne együnk, ugyanis az kitúrja a balszerencsét, ezt pedig senki nem szeretné (főleg egy ilyen húzós, nehéz év után). Ezért vigyázzunk a virslivel is: éjfél előtt baromfiból, éjfél után pedig sertésből készültet együnk.

Nem elterjedt szokás, de egyes háztartásokban szerencsepogácsát is készítenek szilveszterkor. Ezt úgy képzeljük el, hogy az egyikbe elrejtenek egy pénzérmét, majd aki megtalálja a sok között, arra nagy szerencse vár majd a következő évben. Itt is ügyelni kell, hogy még szilveszter napján elfogyjon az összes pogácsa, mert ha a következő évre is marad, akkor pont az ellenkező hatást érjük el vele.

Éjfélkor mindenki pezsgővel koccint. Na, de miért is? Mert a pezsgő a jóléthez, a luxus életvitelhez tartozik, csak kivételes alkalmakkor fogyasztjuk. A népszokás szerint ha pezsgőt kortyolgatunk 31-én, akkor fényűző év vár ránk, ha pedig egy picit még ki is lötyögtetjük a pohárból, akkor egy nagyobb pénzösszegre is számíthatunk.

Az év első napján a lencse és a mák a gazdagságot segíti elő, hiszen ezek az ételek a pénz bőségét jelképezik. Ennek oka, hogy a szemes ételek az aprópénzre emlékeztetnek, így minél többet fogyasztunk belőlük, annál gazdagabbak leszünk. Lencse helyett egyébként babot, rizst vagy kölest is ehetünk.

Újévkor disznóhúst is szokás enni, mert a malac előretúrja a szerencsét, bőséges zsírtartalma miatt pedig a gazdag esztendő jelképe. Akadnak olyanok is, akik szerint csak a köröm, a csülök, a farok és a fül hozhat szerencsét, így nem véletlen, hogy a kocsonyába is főleg ezek kerülnek.

Pulykasültet még véletlenül se együnk az év első napján! Őseink úgy gondolták, hogy az nemcsak a szerencsét kaparja el, de még haragot is hoz a házra. A hallal kapcsolatban is akad egy érdekesség: van, ahol szerencsehozó állatnak tartják, mivel pikkelye olyan, mint a pénzérme, így egy másik babona szerint gazdagságot hoz.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss