Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szilvás ricottás sajttorta

60 perc
rafinált
költséges
8 adag

Elkészítés

  1. A kekszet egy késes aprítóban ledaráljuk. A vajat felolvasztjuk, a kekszre öntjük, majd a mézet is hozzáadjuk és összegyúrjuk. Veszünk egy tortaformát (23cm), kikenjük az alját olajjal, aztán kibéleljük sütőpapírral. Ezután a kész kekszmorzsát kézzel belenyomkodjuk a tortaformába, majd egy kanál hátával simára nyomkodjuk.
  2. A krém elkészítéséhez veszünk egy nagy tálat, belerakjuk a mascarponét, a ricottát, a tojásokat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tejfölt, majd egy habverővel jól kikeverjük. Végezetül pedig beleszórjuk a pudingport és azzal is jól összekeverjük. A kész a sajtkrémet beleöntjük a tortaformába, elsimítjuk a tetejét, aztán megszórjuk a kockára vágott szilvával és egy 170 fokra előmelegített gőzös sütőbe toljuk 45-50 percre. Ha megsült, akkor teljesen hagyjuk kihűlni.
  3. Amíg hűl a torta, addig felverjük a tejszínt, majd egy habzsákba szedjük. A kihűlt szilvás ricottás sajttortát tejszínes habrózsákkal díszítjük, amibe szilva szeleteket teszünk. A szilvás ricottás sajttortát szilvaöntettel kínáljuk, aminek elkészítéséhez egy tálba 30 dkg magozott szilvát, egy evőkanál barna cukorot, egy teáskanál balzsamecettel, egy csipet fahéjjat és szegfűszeget teszünk. Mindezt felfőzzük, majd alaposan átpasszírozzuk.

MÁLNÁS-CSOKOLÁDÉS SAJTTORTA >>> 

BAILEYSES SAJTTORTA (SÜTÉS NÉLKÜL) >>> 

TOKAJI ASZÚS SAJTTORTA >>> 

 

Megjegyzés

A sajttortáimat minden esetben idény gyümölcsökkel készítettem. Most a szilvának van itt az ideje. - Szekeres Lajosné Klári

Ezek is érdekelhetnek

Friss