Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szepezdi torta

120 perc
rafinált
átlagos
8 adag

Elkészítés

  1. A diós réteghez a darált diót összekeverjük 10 dkg cukorral, aztán ízlés szerint fahéjjal. Meglocsoljuk rummal a fél marék mazsolát úgy, hogy ellepje, majd hagyjuk, hogy megszívja magát. Ezután hozzáadjuk a diós keverékhez a folyadékkal együtt, és ízlés szerint hozzáöntünk még egy kevés rumot. Arra figyeljünk, hogy viszonylag száraz maradjon.
  2. Az almás réteghez felszeleteljük az almát, ízesítjük 3-4 evőkanál cukorral, ízlés szerint fahéjjal. Pár perc után jól kinyomkodjuk belőle a nedvességet, majd 2-3 evőkanál keményítőt, vagy lisztet keverünk hozzá.
  3. A mákos réteghez a darált mákot összekeverjük 15 dkg cukorral, majd annyi baracklekvárt adunk hozzá, hogy kellően krémes legyen. Később a réteg tetejét is meglocsoljuk baracklekvárral.
  4. A túrós réteghez a tojássárgáját kihabosítjuk 10 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a citrom reszelt héját, végül az áttört túrót. Fél marék mazsolát adunk ehhez is.
  5. A torta összeállításához előveszünk egy kapcsos tortaformát. Az aljára sütőpapírt teszünk, aztán beletesszük az első réteg réteslapot, majd rákenjük a diós tölteléket. 10 percre sütőbe tesszük. Ha letelt az idő, rátesszük a következő réteslapot, megkenjük olvasztott vajjal, majd további 5 percig sütjük. Az almás, a mákos és a túrós rétegeknél ugyanígy járunk el. A töltelék sütése 10 percig, majd az olvasztott vajjal lekent új réteslappal további 5 percig.
  6. A legvégén lesúlyozzuk a tetejét, két réteg alufóliát teszünk rá, aztán 30 percig sütjük, majd kb. 10 percig fedés nélkül, hogy a legfelső réteslap is jól átsüljön. Az utolsó 5 percben rászórjuk a mandulát a tetejére, hogy az is megpiruljon.
  7. Ha kihűlt a tortánk, levesszük róla a tortaformát. Vigyázzunk, hogy ne repedjen szét. A legkönnyebben egy fül nélküli edényre helyezve, lefelé húzva tudjuk eltávolítani a formát. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss