Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

A gyártók júliusig kaptak haladékot, hogy lecseréljék az italcsomagolásokat, így ezután már semmi akadálya nem lehet annak, hogy minden műanyag palackot visszaváltsanak a vásárlók a kötelező üvegvisszaváltás során.

A kötelező üvegvisszaváltás idén januárban indult, de az első hónapokban még alig lehetett találni a boltok polcain olyan terméket, melyen a visszaválthatóságot jelző kis embléma is szerepelt. A gyártók csak lassan tudtak átállni, ezért júliusig kaptak haladékot, hogy lecseréljék a termékeik csomagolását, melyek immár betétdíjassá váltak.

A visszaváltási rendszer lényege, hogy ösztönözzék a vásárlókat, hogy ne dobják el az egyutas, műanyag palackokat, hanem segítsék a célzott újrahasznosítást azzal, hogy visszaviszik azokat az élelmiszerboltokban felállított MOHU-automatákba. Mivel betétdíjas palackokról van szó, így növekedni fog a termékek ára, de visszaváltás után minden vevő visszakapja az 50 forintos betétdíjat.

Már a boltok polcain a Szentkirályi visszaváltható, betétdíjas csomagolása

A Szentkirályi az elsők között kezdte meg a DRS (Deposit Return System), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások gyártását és értékesítését, és már jóval a júliusi határidő előtt, április végén-május elején megkezdte a betétdíjas csomagolással készült termékei kiszállítását a boltokba.

Nemcsak az ásványvizet érinti a változás

A Szentkirályi az ásványvizek mellett olyan nemzetközi italmárkák termékeit is palackozza mint a Pepsi, és az amerikai cégóriáshoz tartozó Mirinda, 7Up és Mountain Dew, így ezek csomagolását is érinti a változás.

Nemzetközi egyeztetésre is szükség volt

Bonyolult folyamat lecserélni egy termék csomagolását, ez derül ki a Szentkirályi Agroképhez eljuttatott közleményéből is. Mint írják, a vállalat 2023 év elején megkezdte a felkészülést a betétdíjas rendszerre való átállásra, a szükséges változtatások végrehajtása azonban csak a jogszabály megjelenését követően, tavaly október közepén kezdődhetett el.

Nemcsak a belső rendszereket és munkafolyamatokat kellett átalakítani, hanem a kereskedelmi partnerekkel is meg kellett egyezni logisztikai és pénzügyi elszámolási kérdésekben. Emellett több száz termék csomagolását – a 0,1 liternél nagyobb, de 3 liternél kisebb PET-palackokat, alumínium dobozokat és üvegeket – kellett újratervezni a követelményeknek megfelelően.

A Szentkirályi Magyarország számos nemzetközi terméket is forgalmaz (amilyen a Pepsi, a 7Up vagy a Schweppes is), amelyek csomagolásainak megváltoztatásához ráadásul elengedhetetlen volt a különböző országok gyáraival történő egyeztetés is. Minden egyes új termékcsomagolást regisztrálni kellett a MOHU rendszerében is és ellenőrizni, hogy azokat valóban megfelelően elfogadják majd a visszaváltó automaták.

"Rengeteg munkát jelent a vállalatunknak a kötelező visszaváltás bevezetése, de ezt nem érezzük tehernek, hiszen az új rendszer célja egybecseng vállalatcsoportunk fenntarthatósági törekvéseivel. Büszkék vagyunk rá, hogy gyártóként az elsők között lehetünk Magyarországon, akik már most több olyan termékekkel vagyunk jelen a piacon – mint például a Szentkirályi Extra Dús, illetve Egy Csepp Gyümölcs ásványvizek –, amelyek csomagolása megfelel a DRS kritériumainak."

"Arra bíztatnék minden vásárlót, hogy figyelje a termékek csomagolását és váltsa vissza azokat a palackokat, amiken már megtalálható az 50 forintos visszaváltási díjat jelző ikon" – mondta Buzási Dániel, a Szentkirályi Magyarország ügyvezetője.

Borítókép: Shutterstock

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss