Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Szedres csirkemell és forró libamájterrine balzsamos gombával

MME MME
60 perc
rafinált
költséges

Elkészítés

Elkészítés: A szedret kiolvasztjuk, majd pürésítjük. A csirkemelleket ezzel a pürével bekenjük, és egy alkalmas edényben a hűtőbe tesszük. A libamájat kb 1x1 cm-es kockára vágjuk, és a tokajival meglocsolva szintén a hűtőbe tesszük.

A burgonyát megtisztítjuk és hordó alakúra formázzuk, majd kevés sóval ízesített vízben megfőzzük, de vigyázzunk, ne főzzük szét. A gombát megmossuk, a kisebbeket egyben hagyjuk, a nagyobbakat félbevágjuk, és a vaj felén roppanósra pároljuk, sóval, balzsamecettel ízesítjük.

A libamáj felét villával összetörjük, elkeverjük a darált keksszel, sóval, őrölt borssal, gyömbérrel ízesítjük, tojást adunk hozzá és összedolgozzuk. Óvatosan belekeverjük a máj másik felét, kivajazott csészékbe töltjük, majd mikrosütőben max. fokozaton addig sütjük, amíg kiemelkedik a formából.

A csirkemellet kivesszük a szederpüréből, sózzuk, és forró olívaolajon minden oldalát megpirítjuk, majd forró sütőben kb. 10 percig sütjük.

A megfőtt burgonyát a vaj másik felén átforgatjuk, apróra vágott mentával megszórjuk. A leveskockát fél evőkanál olajon megpirítjuk, kevés liszttel megszórjuk, majd vízzel felengedjük és kiforraljuk. A vörösbort harmadára visszaforraljuk és a kiforralt mártáshoz adjuk, majd összefőzzük.

Tálaláskor a burgonyát és a gombát a tányérra rakjuk, mellé a libamáj terrine-t, a csirkemellet kettévágva a köretekre tesszük, majd meglocsoljuk a mártással.

Megjegyzés

A Chefparade főzőiskola receptje, köszönet érte. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss