Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Svéd mandulatorta

MME MME
75 perc
mester
átlagos
12 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej
  • Diófélék

Elkészítés

  1. A svéd mandulatorta elkészítéséhez előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
  2. Egy 20 cm-es tortaforma alját befedjük szilikonos sütőpapírral. (Az oldalát nem szabad bekenni sem vajjal, sem olajjal, mert akkor lecsúszik róla piskóta.)
  3. A mandulalisztet, a kakaóport, a keményítőt és a sót egy tálba összekeverjük. 
  4. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk  a citromlevet és azzal is tovább verjük . 2-3 részletben beletesszük a cukrot, és fényesre verjük a habot. 
  5. A mandulalisztes keveréket hozzáadjuk a habhoz és óvatos mozdulatokkal – hogy ne törjük össze a habot –belekeverjük. A masszát az előkészített tortaformába öntjük. 
  6. Előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük a piskótát. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellően átsült-e. (Az első 20 percben nem szabad kinyitni a sütőt, mert összeesik a tészta!)
  7. Közben egy száraz serpenyőben megpirítjuk a szeletelt mandulát és félretesszük.
  8. A megsült mandulás piskótát a formával együtt fejjel lefelé egy rácsra fordítjuk és hagyjuk a tésztát teljesen kihűlni.
  9. Míg hűl a piskóta elkészítjük a krémet. Először a tojássárgákat a cukorral fehéredésig habosítjuk.
  10. A tejszínt a keményítővel egy lábasban csomómentesre keverjük, és sűrűre főzzük. Hozzáadjuk a vaj egyharmadát, és hagyjuk langyosra hűlni. 
  11. Ekkor hozzáadjuk a cukros tojássárgáját, és folyamatos keverés közben ismét felmelegítjük 80 fokosra. Tovább nem szabad, mert akkor kicsapódik a tojás és egy édes rántottánk lesz!
  12. Még melegen hozzákeverjük a többi hideg vajat is, majd a krémet a fagyasztóba tesszük, hogy kenhető állagú legyen.
  13. A kihűlt mandulás tortalapot egy éles késsel kivágjuk a tortakarimából. Lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt, és az alját felfelé hagyva – így egyenes lesz a torta teteje – lapjában kettévágjuk egy recés késsel.
  14. A kihűlt krém kevesebb mint felét az alsó lapra kenjük, rátesszük a felső lapot és a maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és az oldalát is.
  15. Megszórjuk a pirított mandulaszeletekkel és kb. egy órára  a fagyasztóba tesszük.

NÉZD MEG VIDEÓN IS, HOGYAN KÉSZÜL A svéd mandulatorta:

Ezek is érdekelhetnek

Friss