Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sushi Pan Lí módra

90 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 25 dkg sushi rizs
  • 1 csomag nori (szárított algalap), ennyi rizshez úgy 6-7 db
  • 1 db uborka
  • 2 tojás
  • 5 dkg füstölt lazac (bármilyen füstölt hal, én nyers hallal még nem próbáltam)
  • bambuszfonat a feltekeréshez
  • 4 dl víz
  • Ízlés szerint:
  • ecet, rizsecet
  • szójaszósz
  • wasabi paszta

Elkészítés

Elkészítés: A sushi rizst a leírás alapján megfőzzük úgy, hogy miután hozzáöntöttük a vizet, a fedőt nem szabad levenni az edényről. Amikor a vizet elfőtte, hagyjuk kihűlni (lehetőleg a fedőt rajta hagyva). Fontos, hogy a rizs hideg legyen. Nem kézmeleg, hanem hideg. Én egy tál hideg vízbe szoktam tenni az edényt, hogy gyorsítsa a folyamatot, vagy előző nap készítem el a rizst.

A 2 tojásból omlettet készítünk úgy, hogy palacsintaformát kapjunk. Ne keverjük össze, mint a rántottát.

Az omlettet, a meghámozott uborkát és a halat nagyon vékony csíkokra vágjuk. Minnél vékonyabb, annál könnyebb lesz feltekerni.

A nori lapot ráterítjük a bambuszfonatra, és kanállal (vagy kézzel) elsimítjuk rajta a rizst vékony rétegben (nem kell ujjnyi vastagon, csak éppen elfedje). A lap közepére ráhelyezünk 1-2 uborkacsíkot, 1-2 omlett csíkot és 1 csík halat. Jó szorosan egymás mellé kell helyezni őket. Ezután lassan elkezdjük feltekerni a lapot a bambusz segítségével. Alaposan nyomkodjuk le minden tekerés után, hogy jól összeálljon a sushi tekercs. A közepénél óvatosan, egy hajtásra tekerjük fel a felhalmozott tölteléket. Aki már haladó, több kupac tölteléket is rakhat bele.

Éles késsel ujjnyi vastagságúra vágjuk, és máris fogyaszthatjuk szójaszószba mártogatva. A szójaszószba egy kis darabka wasabi paszta is kerülhet, hogy még finomabb legyen!

Itadakimasu!

Megjegyzés

Fóliába csomagolva a fagyasztóban is eláll (még nem próbáltam ki, pontosan meddig).

Nem tudom, hogy az alapanyagok beszerzése mennyire lehetséges illetve költséges Magyarországon, de ha egy mód van rá, mindenkinek ajánlom! Én a kínai osztálytársamtól tanultam ezt a receptet, de nyilván sok másféle zöldséget és halat vagy rákot is bele lehet tenni.
- Kicsi Josie

Ezek is érdekelhetnek

Friss