hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sülthal-tál burgonyákkal és sajtszósszal

60 perc
rafinált
költséges
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A szószhoz a vajat felolvasztjuk egy lábasban, rászórjuk a lisztet, simára keverjük, majd folyamatos keverés mellett felöntjük a felforrósított tejjel. Mikor elkezd besűrűsödni, belekockázzuk, morzsoljuk a sajtokat, beleöntjük a bort, megvárjuk, míg felolvadnak és a mártás besűrűsödik. Ekkor botmixerrel simára keverjük, megkóstoljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Fedőt teszünk rá, nehogy megbőrösödjön a teteje.

A burgonyát, az édesburgonyát és a csicsókát meghámozzuk, 2 cm-es kockákra vágjuk, sütésig vízben tartjuk.

A tojást összekeverjük a liszttel és annyi sörrel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, félretesszük. A fonott kalácsot késes robotgépbe tesszük, apró morzsára aprítjuk.

A baconszeleteket kicsit fedve egymásra fektetjük, rátesszük a megborsozott harcsafilét, ráhajtogatjuk a szeleteket.

A pisztrángokat megmossuk, kívül belül sózzuk, szintén meghintjük fehérborssal, a hasüregébe 3-3 vékony szelet zöldcitromot teszünk.

Egy lábasba olajat öntünk, felforrósítjuk, beledobjuk a konyharuhában kicsit megszárítgatott burgonyakockákat.

Miközben sülnek, egy serpenyőbe öntünk 1 evőkanál olívaolajat, rátesszük a baconbe göngyölt harcsát, mindkét oldalát 5-5 percig sütve elkészítjük, kivesszük, melegen tartjuk. Ebbe a serpenyőbe öntjük a maradék olívaolajat, felforrósítjuk.

A pisztrángokat megforgatjuk a kalácsmorzsában, jól rányomkodjuk. Beletesszük az olajba, mérsékeljük kicsit a lángot, szintén 5-5 perc alatt megsütjük mindkét oldalukat, vigyázva, hogy a lime-szeletek ne essenek ki.

Ha a krumpli ropogósra sült, kiszedjük, egy tálba tesszük. A haltejeket megsózzuk, megforgatjuk a sörtésztában, és ebben az olajban pillanatok alatt világosbarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük.

Nagy tálon két személyre tálalunk. A harcsát 4 darabba vágjuk, a pisztránggal és a sült haltejjel egymás mellé rendezzük, körbeszórjuk a burgonyakockákkal, a mártást külön tálban mellé kínáljuk. Lime-szeletekkel és petrezselyemmel díszítjük.

Megjegyzés

2 személyt írtam, de akár hárman-négyen is jóllakhatnak vele. - bluesun

Ezek is érdekelhetnek

Friss