Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Sült kacsacomb kacsamájjal és vörösboros lilakáposztával

75 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A kacsacombokat ételízesítővel vagy sóval és borssal bedörzsölöm, s beteszem a hűtőbe néhány órára.

A combokat belehelyezem egy nyél nélküli serpenyőbe kevés libazsírra (a kacsa amúgy is sok zsírt fog majd engedni), teszek rájuk-melléjük bőségesen fokhagymagerezdeket, a kertben frissen szedett kakukkfüvet, rozmaringot és majorannát, kevés vizet öntök alá, lefedem, s nem túl nagy lángon párolom, időnként meglocsolom, a vége felé hozzáöntöm a vörösbort.

Közben felszeletelem a káposztát. Egy serpenyőben megolvasztom a vajat, teszek rá cukrot, karamellizálom. Rádobom a hagymát, megdinsztelem. Hozzáadom a káposztát és az almát, néhány szelet citromot, sóval, borssal, köménymaggal ízesítem. Időnként megkavarom. Amikor már majdnem kész, adok hozzá kevés ecetet, citromlevet és vörösbort, készre párolom.

Amikor a combok már megpuhultak, beteszem a serpenyőt a 200 fokra előmelegített sütőbe, s rövid idő alatt aranybarnára grillezem. Ezalatt kisütöm a szeletelt májat, borsozom.

A sült kacsacombot a májjal és a lilakáposztával tálalom, köretnek főtt rizst és petrezselymes burgonyát adok, esetle sárgabarackbefőttet és áfonyalekvárt is kínálhatunk hozzá.

Ezek is érdekelhetnek

Friss