Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Stefánia vagdalt, gyümölcsteában párolt lilakáposztával

15 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A töltéshez való tojásokat keményre főzzük, majd megpucoljuk.
  2. A két zsemlét pár percre kevés tejbe, vagy vízbe áztatjuk. Miután jól megszívták magukat, kinyomkodjuk és ledaráljuk a hússal és a hagymákkal együtt.
  3. A darált húshoz hozzáadunk két tojást és az egészet, a fűszerekkel együtt, jól eldogozzuk.
  4. A tepsit, vagy formát, amiben a vagdaltat sütjük, kikenjük egy kevés zsírral és kiszórjuk zsemlemorzsával.
  5. A hús felét leterítjük, megformázzuk, és sorban egymás után belehelyezzük a tojásokat, majd az egészet befedjük a hús másik felével, és szépen elegyengetjük, formát adunk neki. A tetejét megkenjük egy felvert tojással, hogy ne repedezzen ki.
  6. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 1-1,5 óra alatt, először lefedve, majd félidő eltelte után, a fóliát eltávolítva, szép pirosra sütjük.
  7. Míg a vagdalt sül, addig elkészítjük a párolt káposztát. Ehhez először főzünk egy finom málnás, vagy erdei gyümölcsös teát, ami nem fekete tea alapú, és kevés cukorral beízesítjük. A lilakáposztát legyaluljuk, vagy vékonyan felszeleteljük.
  8. Egy tapadásmentes edényben a cukrot barnára pirítjuk, majd beletesszük a káposztát és felöntjük egy kevés balzsamecettel és a teából is öntünk hozzá egy keveset. Hozzáadjuk a köményt és megsózzuk kissé.
  9. Fedő alatt pároljuk, közben átkeverjük, és addig adagoljuk hozzá a teát, míg puhára nem párolódik a káposzta. Megkóstoljuk, és ha szükséges, ízesítjük még egy kevés balzsamecettel.
  10. Miután a vagdalt megsült, a formában pihentetjük pár percig, hogy szépen szeletelhető legyen. Kínálhatunk mellé hagymás tört burgonyát, de csak a párolt káposztával tálalva is nagyon finom.

Megjegyzés

Ennek a hagyományos fogásnak a különlegessége az erdei gyümölcsteában párolt lilakáposztában rejlik, ami ezt az amúgy is nagyon finom köretet kellemes, málnás ízzel gazdagítja, ami nagyon jól illik a vagdalt fűszerességéhez. - veruss74

Ezek is érdekelhetnek

Friss