Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Stefánia citromos újburgonyával és rukkolás-mustáros szósszal

MME MME
90 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 10 dkg baguette
  • 1 dl tej
  • 1 gerezd fokhagyma
  • fél fej hagyma
  • 1 teáskanál só
  • késhegynyi bors
  • 1 evőkanál finomra vágott petrezselyem
  • 8 darab tojás
  • 10 dkg feta
  • 2 evőkanál tejföl
  • A körethez:
  • 1 kg újburgonya
  • fél dl olaj
  • 1 citrom héja és leve
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2 szál zöldhagyma
  • A szószhoz:
  • fél dl olaj
  • 5 dkg rukkola
  • 2 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál méz
  • 3 evőkanál majonéz
  • fél citrom leve

Elkészítés

Elkészítés: A fokhagymát és a hagymát finomra vágjuk, a baguette-et beáztatjuk a tejbe, majd kinyomkodjuk. A húshoz adjuk a hagymával, a fokhagymával, sóval és borssal együtt, és fasírtszerű masszává dolgozzuk.

A tojásokat szétválasztjuk, kis sóval külön-külön felverjük, majd palacsintasütőben, kevés zsiradékon 2-2 tojáslepényt sütünk a fehérjéből és a sárgájából is.

Zsírpapíron a húst téglalap alakúra formázzuk úgy, hogy kb. fél-1 centi vastag legyen. Ráterítjük a tojáslepényeket, a fetát ráreszeljük, majd a zsírpapírral együtt feltekerjük.

160 fokos sütőbe tesszük, és 45-50 percig sütjük.

A burgonyát megmossuk, félbevágjuk, az olajjal összeforgatjuk, és 180 fokos sütőben 35 perc alatt megsütjük. A finomra vágott újhagymával, petrezselyemmel, citromhéjjal és fél citrom levével összeforgatjuk.

A szószhoz a rukkolát leturmixoljuk az olajjal. A majonézt, a mustárt és a mézet a rukkolához keverjük, ízesítjük citromlével és sóval.

A Stefániát 1-2 centi vastagra szeleteljük, majd a burgonyával és a mártással tálaljuk.

Megjegyzés

Dunszt Zsolt receptje, Győrfi Viki fotója.

Zsolt további receptjeit a Mesterkurzus blogban találod! - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss