Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Spenótos tészta csirkehússal

MME MME
60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Enyhén sózott vizet felforralunk, megfőzzük benne a tésztát, majd leszűrjük.

Serpenyőben megolvasztjuk a vajat, belerakjuk az apróra vágott vöröshagymát, a tört fokhagymát. Üvegesre pirítjuk a hagymát, majd beletesszük a csíkokra vágott csirkemellet, sózzuk, borsozzuk, és egy kevés ételízesítőt teszünk bele. Vigyázzunk, hogy ne sózzuk el! Majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, és készre pároljuk a húst. Amikor elfőtt a leve, hozzáadjuk az alaplét, a krémsajtot, és magas lángon főzzük még 5 percig.

A fagyasztott spenótpürét kiolvasztjuk, és a szokásos módon elkészítjük, majd hozzáadjuk a csirkéhez.

Összekeverjük a csirkét a tésztával, és kivajazott tűzálló tálba öntjük. A tetejére reszeljük a sajtot, és a sütőben addig sütjük, amíg a sajt megpirul a tetején.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss